Cover
Belföld
Így mondott le Gémesi György
2018-11-0607:19
A szemétszállítási botrányban érintett települések vezetőinek hétfői társulási ülésén a polgármesterek egy csoportja behozott egy napirendi pontot, mégpedig Gémesi György visszahívását a Zöld Híd Kft.-t tulajdonló társulás elnöki posztjáról. Az első napirendi pont előtt Gémesi beszámolt a társulás gazdálkodásáról. A beszámoló ellen több településvezető tiltakozott, mire Gémesi György közölte, ha nem tarthatja meg, akkor 30 napra bezárja az ülést. Gémesi György végül meg tudja tartani a beszámolóját, amely során lemondott posztjáról, de ez eleinte nem volt teljesen egyértelmű – idézte fel a részleteket az ECHO TV tudósítójának Hertel László, Sződ polgármestere. 
Hertel László az ECHO TV-nek elmondta Gémesi György 30 napon belül összehívja a társulási ülést, majd remélhetőleg az új elnökség fel fog állni. 

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a szemétszállítással, Sződ polgármestere reményét fejezte ki, hogy a katasztrófavédelem ellátja ezt a feladatot addig, amíg a Zöld Híd nem tudja ezt ellátni. 

ECHO TV – A nemzet hangja – Jó reggelt!
Több mint tíz napja tart a szemétbotrány, ami több mint száz települést érint. Az önkormányzatok vezetőit arra kérték, hogy bontsák fel a szerződést és egy másik céget bízzanak meg a munkával. Az érintett települések vezetői tegnap tartották meg a társulási ülésüket, ami után Gémesi György lemondott a Zöld Híd ügyvezetői posztjáról
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ