Cropped landscape
Belföld
A legfontosabb üzenet, hogy a családok támogatása a közbeszéd tárgya
2018-11-0606:55
Kopp Mária pszichológus kutatásaiból tudjuk, hogy sokkal több gyermeket szeretnének a mai fiatalok, mint amennyi végül születik – hívta fel rá a figyelmet Ujvári Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke az ECHO TV Jó reggelt című műsorának keddi adásában annak kapcsán, hogy indul a gyermekes családok támogatásáról és védelméről szóló nemzeti konzultáció.
Ujvári Enikő szerint támogatni kell azokat a fiatalokat, akik minél előbb szeretnének gyermeket. Jó hírnek nevezte, hogy van egy háttér, amire lehet építeni, hiszen mint fogalmazott, ott van a fejekben a sok gyermek, s ha megfelelő lesz a támogatás, akkor jó eséllyel meg is tudnak születni. 

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke kiemelte, a konzultáció egyik kérdése, hogy Magyarország Alaptörvénye szövegébe beemelnék az apa és az anya fontosságát. 
A pszichológiai kutatások azt mutatják, mind a két szülői szerep rendkívül fontos, az apákét pedig azért húznám alá, mert erről talán kevesebbet beszélünk
– tette hozzá. 

Nehéz Attila műsorvezető azon kérdésére, hogy melyik pont lehet a legfontosabb a nemzeti konzultációban, Ujvári Enikő kiemelte, talán a legfontosabb üzenet, hogy a családok támogatása egyáltalán a közbeszéd tárgya. 

A főállású anyaság kérdésével kapcsolatban a szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy teljesen más perspektívába kerülhet a család, vagy karrier kérdés, hiszen, ha elfogadjuk azt, hogy az anyaság is egy ugyanolyan értékű és fontos dolog, mint az, mint ha valaki karriert épít. 

Teljes beszélgetés: 
ECHO TV – A nemzet hangja – Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ