Cover
Belföld
Ütemterv szerint halad a hulladék elszállítása
2018-11-0215:06
Minden olyan településre elindultak a hulladékszállító járművek, ahol ütemterv szerint szerdánként van szemétszállítás – közölte szerda délután az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Ez azon a napon Pest megye 17 és Nógrád megye 12 települését jelentette.
A következő napokban is a megszokott ütemterv szerint látják el a szemétszállítást: Pest megyében – az eddigiekhez hasonlóan – szombaton is dolgoznak – írták közleményükben, hozzátéve, hogy az elmúlt napokban el nem szállított hulladékot is várhatóan napokon belül mindenhonnan begyűjtik a katasztrófavédelem irányítása mellett.

A katasztrófavédelem jogszabályi kötelezettségének megfelelően október 31-én átvette a hulladékszállítás irányítását és a szervezési feladatokat a Zöld Híd Kft. korábbi szolgáltatási területén, Pest és Nógrád megye összesen 116 településén – emlékeztetett az OKF.

A Fidesz még kedden arra szólította fel az LMP-vel választási szövetséget kötött Új Kezdet párt vezetőjét, Gémesi Györgyöt, az Északkelet-Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnökét, hogy vállalja a felelősséget a hulladékügyben előállított helyzetért.

Emlékeztettek arra is, hogy a Zöld Híd ügyvezető igazgatója Gyenes Szilárd, aki Gémesi György alpolgármestere volt, és egyébként az LMP ország­gyűlési képviselőjelöltjeként indult a választáson.

A nagyobbik kormánypárt szerdán, miután a katasztrófavédelem átvette az irányítást az érintett területeken, közleményében azt írta, a hulladékszállítás átalakításának köszönhetően megszűnt az, hogy külföldi cégek extraprofitot tesznek zsebre a szemétszállítással. Ma már önkormányzati tulajdonban lévő cégek végezhetik a szemétszállítást, amelyek képesek megvédeni a rezsicsökkentés eredmé­nyeit, és működésükhöz a kormány minden szükséges forrást biztosít.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ