Cover
Belföld
Eltávozott olimpikonjainkra is emlékeztünk
2018-11-0211:03
A 177 magyar ötkarikás aranyat 302-en szerezték, 149-en már nincsenek közöttünk. Szerdán megemlékezést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a Farkasréti temetőben a halottak napja alkalmából.
Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke az elhunyt olimpiai bajnokok falánál mondott beszédet, először is megemlítve azt az öt olimpiai aranyérmest, aki a legutóbbi megemlékezés óta távozott az élők sorából: Littomeritczky Mária úszót (1952-ben nyert olimpiát), Palotai Károly labdarúgót (1964), Hevesi István vízilabdázót (1956), Fábián László kajakost (1956) és a szeptember 19-én elhunyt, négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőt, Kulcsár Győzőt (1964, 1968, 1972), a nemzet sportolóját – a MOB-elnök unokabátyját.

A magyar sport 177 olimpiai aranyérmét 302 sportoló érte el, közülük 149-en már nincsenek közöttünk, az ő nevük olvasható a Farkasréti temetőben felállított márványtáblán.

Kulcsár Krisztián elmondta, a sportolóknak az igazi családjuk mellett létezik egy másik családjuk is, az olimpikonok családja, amelyben ugyanúgy születnek és eltávoznak az emberek. „Az olimpiai család köteléke mindnyájunkat összetart” – fejezte be megemlékezését Kulcsár Krisztián, majd a Csanádi Árpád Sportiskola egy diákja verssel emlékezett az elhunytakra.

A halottak napi összejövetelen megannyi legendás sportembert fedezhettünk fel. Eljött a nemzet sportolói közül Rejtő Ildikó, Schmitt Pál – a MOB tiszteletbeli elnöke –, továbbá az olimpiai bajnok Gyenge Valéria, Dömölky Lídia, Tass Olga, Szász Emese, Gedó György, Vári Attila, Gelei József, Szentmihályi Antal, Dunai II Antal, a világbajnok birkózó, Komáromi Tibor és számos családtag, többek között a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László fia és menye.

A legendás bokszoló sírja ott található az olimpiai bajnokok fala szomszédságában, s november 7-én, Papp László halálának tizenötödik évfordulóján a család megemlékezést tart a nagy bajnok nyughelyénél.

A jelenlévők a halottak napi ünnepség után elzarándokoltak a korábbi MOB-elnök, Csanádi Árpád sírjához, ahol virágcsokrokat helyeztek el.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ