Cropped landscape
Belföld
A Kúria elé kerülhet Ahmed Hamed ügye
2018-10-3111:31
A védő vitatja, hogy Röszkénél terrorcselekményt követett el az elítélt szír férfi.
Ahmed Hamed és védője gondolkodnak azon, hogy rendkívüli perorvoslat keretében megkeresik a Kúriát a röszkei események kapcsán. ­Bárándy Péter ügyvéd a Magyar Időknek elmondta: felülvizsgálati eljárást kezdeményeznének a vádlott javára, mégpedig főképpen azért, hogy végérvényesen tisztázódjék, terrorcselekmény történt-e és milyen formában 2015. szep­tember 16-án a szerb–magyar határátkelőnél.

Ahmed Hamedet idén szep­tember 20-án a Szegedi Ítélőtábla jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta és tíz évre kiutasította Magyarország területéről. A bíróság a szír férfit a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és társtettesként személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntetté­ben mondta ki bűnösnek.

A Magyar Idők értesülése szerint az ítélet írásos változata elkészült, s azt a napokban kézbesítette a táblabíróság. ­Bárándy Péter elmondta: a büntetést nem kifogásolják, s egyetértenek azzal is, ahogyan a megismételt perben az első- és a másodfokú bíróság a hajdani eseményeket rögzítette.

Hozzátette: a felülvizsgálati eljárásban három jogi kategória megítélését kérnék a Kúria büntetőtanácsától. Ezek közül kettő – a kiutasítás és a határzár tiltott átlépése – valójában bonyolult szakmai kérdéskör. A harmadik, a terrorcselekmény jellemzőinek megvilágítása viszont a védő szerint általánosabb érdeklődésre is számot tartó téma lehet. Bárándy úgy látja: az, hogy Ahmed Hamed hat darab követ dobott el a rendőrök irányába, nem terrorcselekmény, hanem hivatalos személy elleni erőszak.

A Magyar Idők megtudta: a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a héten megkapta az ítéletet. Lőrinczy György ügyész, a vádhatóság szóvivője érdeklődésünkre azt közölte, hogy a főügyészség – mint minden hasonló esetben – ezúttal is megvizsgálja a másodfokú határozat törvényességét.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ