Cropped landscape
Belföld
Tegnapi történelem: Kit terhel a felelősség 1956 áldozataiért?
2018-10-3006:02
Nem spontán módon tört ki az 1956-os forradalom, sokkal inkább volt köszönhető a szovjet vezetés és a magyar kommunista elit tudatos provokációjának. Ez az elmélet a történészek körében nem élvez általános elfogadottságot, azonban Jobbágyi Gábor professzor szerint ezt több tény is bizonyítja. Ezeknek csupán egyike az a terv, amelyet a szovjetek már 1956 nyarán kidolgoztak a ,,magyarországi társadalmi béke helyreállítására”. Kahler Frigyes jogtörténész ezzel szemben azt az álláspontot foglalta el az ECHO TV Tegnapi történelem című műsorának legutóbbi adásában, hogy a provokáció önmagában kevés, a konfliktus kirobbanásához forradalmi helyzet kellett.
Jobbágyi Gábor professzor a műsorban arról is beszélt, hogy a szovjet csapatok már órákkal azelőtt megindultak Magyarország irányába, hogy a fegyveres konfliktus kibontakozott volna október 23-án. 

Kahler Frigyes jogtörténész szerint az azonban igaz, hogy ’56-ban az ország már várta a forradalmat és ezt a magyar pártvezetés is észlelte.
Ferkó Dániel műsorvezető kérdésére Kahler Frigyes elmondta, hogy bár a felkelők tömege szívesen vállalt aktív szerepet az események alakításában, de a megtorlás szélsőségesen aránytalan és embertelen volt.
Bizonyított tény, hogy a forradalmárok ellen kiadott tűzparancs oroszul hangzott el - idézte fel a helyszínen lévők által elmondottakat Jobbágyi Gábor. A tömeg ellen küldött két tank és a környező épületekben lévő szovjet katonák ezt követően kezdték el lőni a Kossuth téren összegyűlt tömeget. A Földművelésügyi Minisztérium akkori épületéből azonban civil ruhás ÁVH-sok és volt magyar katonatisztek, partizánok is tüzeltek a felkelőkre.

Teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Tegnapi történelem
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ