Cropped landscape
Belföld
Jövő héttől kezdődik a konzultáció
2018-10-3007:53
Egy hét múlva kezdik postázni a családok védelméről szóló, nyolcadik nemzeti konzultáció kérdőíveit. A több mint nyolcmillió küldemény eljuttatása a címzettekhez közel egy hónapot is igénybe vehet. A várható nagy érdeklődés miatt, valószínűleg a korábbi konzultációkhoz hason­lóan, most is meghosszabbítják a válaszadás határidejét.
Jövő hét elején kezdik kézbesíteni a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció kérdőíveit – értesült a Magyar Idők. A kérdőívet és a válaszborítékot tartalmazó levelet minden nagykorú, bejelentett lakcímmel rendelkező magyar állampolgárnak, több mint nyolcmillió főnek postázzák.

A levelek nagy száma miatt a kézbesítés – ahogy az eddigi konzultációk során is – várhatóan egy hónapot vesz majd igénybe, így lesz olyan címzett, aki csak december elején veheti majd kézbe a kormány küldeményét. Információink szerint a konzultáció kérdéssora holnap már végleges lesz, ezután kerül nyomdába az ív.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnapi sajtótájékoztatóján már elmondta: a témák között biztosan szerepel majd a fiatal házaspárok életkezdésének támogatása, a gyerekvállalás további ösztönzése és a gyermeket nevelő nők munkavállalásának kérdése is, amelyek kijelölhetik a jövőbeni családtámogatási intézkedések alapjait.

Azt is közölte: hasonló kiadásokkal számolnak, mint az eddigi hét konzultáció során, a végleges költséget az határozza meg, mennyien vesznek részt rajta és mennyi ideig fog tartani. Mivel korábban is volt rá példa, lehetséges, hogy a várható nagy érdeklődésre tekintettel a kormány meghosszabbítja a válaszlevelek visszaküldésének, illetve az interneten a válaszok leadásának határidejét.

A mostani konzultációt is országos médiakampány fogja felvezetni, illetve kísérni. A megszokott fórumokon: tévés, rádiós, online, nyomtatott felületeken, valamint órásplakátokon is tájékoztat a kormány a konzultációval kapcsolatban. A Magyar Idők a családok védelméről szóló nemzeti konzultációról már korábban megírta, hogy a gyermekvállalás ösztönzéseként felvetődött, a háromgyermekes nők életük végéig mentesüljenek a személyi jövedelemadó fizetése alól.

A lap értesülése szerint a konzultáció erre vonatkozó kérdést is tartalmaz majd, továbbá a férfiak véleményét is meg szeretnék kérdezni a gyermekvállalás feltételeiről. Sajtóértesülések szerint a nagycsaládosok gépkocsikedvezménye, a gyerekek után járó nyugdíjkedvezmény és az anyaság szolgálatának jobb megbecsülése is szóba kerülhet. Úgy tudni, hogy a vélemények összegzése után jövő évben újabb családpolitikai intézkedések várhatók, illetve bővülhetnek a már érvényben lévő támogatások, kedvezmények.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ