Cropped landscape
Belföld
Megkezdte négynapos ülését a parlament - Kövesse ÉLŐBEN az ECHO TV műsorán MOST
2018-10-2906:35
Az Országgyűlés újabb négynapos ülést kezd ma, a képviselők egy kormánypárti képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről szavazhatnak, majd a kabinet tagjait interpellálják. Az ECHO TV élőben közvetíti az Országgyűlés munkáját. Cikkünk folyamatosan frissül!
Az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd Budai Gyula (Fidesz) teheti le képviselői esküjét. A politikus a parlamentből lelkészi szolgálatához visszatérő Balog Zoltán volt emberi erőforrások minisztere helyét foglalhatja el. 
    
A Ház ezt követően dönthet Simonka György (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztéséről. A legfőbb ügyész ezt azzal indokolva kezdeményezte, hogy a kormánypárti politikust gyanúsítottként hallgathassák ki bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatti nyomozásban. 
    
A képviselőknek az első ülésnapon ezúttal is két óra állhat majd rendelkezésükre az interpellációkra, amelyeket az azonnali kérdések követhetnek hatvan percben. 
    
A parlament kedden szavazásokkal folytatja munkáját. Ekkor várható döntés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt évről szóló jelentéséről, valamint a honvédség létszámkeretének emeléséről is. A harmadik ülésnapon további nyolc előterjesztést tárgyalhatnak a képviselők. 
    
Az Országgyűlés ülése november 5-én, hétfőn ér véget a második héten megszokott kérdésekkel és azonnali kérdésekkel.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ