Cover
Belföld
Már készül a jövő évi választásokra a Fidelitas
2018-10-2909:33
A Fidelitas erős, építő és cselekvő szervezet, amelynek munkája elengedhetetlen lesz a jövő évi európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választásokkor – hangoztatták a Fidesz ifjúsági partnerszervezetének szombati soproni kongresszusán - írja a Magyar Idők.
Böröcz László, a Fidelitas elnöke, fideszes országgyűlési képviselő hangoztatta: olyan polgári társadalomért küzdenek, ahol megőrizhetjük nemzeti kultúránkat, identitásunkat, értékeinket, miközben figyelnek a nehezebben élőkre is. A szervezet elnöke bemutatta az új honlapot, illetve a MyFidelitas elnevezésű telefonos applikációt, amellyel közvetlenül tarthatják a kapcsolatot a tagok.

Virgilio Falco, az Európai Néppárt hivatalos hallgatói szervezetének elnöke azt mondta, hogy Magyarország az elmúlt időszakban központi szerepet kapott az európai közbeszédben. Meglátása szerint ugyanakkor nem szabad Brüsszelből órákat adnunk a tagállamoknak, és fontos, hogy hűek maradjunk az európai értékekhez. Hozzátette, hogy a jövő évi EP-választás célja, hogy a legjobb embereket küldjük a parlamentbe, akik meg tudják védeni értékeinket.

A Fidelitas zárt ülésén a tagok egyhangúlag elfogadták a 15. kongresszus zárónyilatkozatát, amelyben egyebek mellett üdvözlik, hogy a kormány kiáll a magyar emberek, a nemzetek Európája gondolat és a magyar bevándorláspolitika eredményei mellett, és elutasítja a Sargentini-jelentés hazugságait.

Mindezek mellett felháborítónak tartják, hogy az Európai Bizottság vezetői nem emelik fel a szavukat a határon túli magyarokat érő sorozatos jogtiprásokkal és etnikai fenyegetésekkel szemben.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ