Cover
Belföld
Bajkai István: Több mint 2,7 milliárd forintot tettek zsebre a kamupártok
2018-10-2907:53
Voltak, akik visszaéltek az állami támogatással, ezért volt szükség a jogszabály szigorítására - ezt mondta Bajkai István, az ECHO TV Jó reggelt! című magazinműsorában a kampányfinanszírozási törvény szigorításával kapcsolatban. A fideszes országgyűlési képviselő szerint az elmúlt években több mint 2,7 milliárd forintot tettek zsebre a kamupártok.
Bajkai István elmondta: a 2013-as kampányfinanszírozásról szóló törvény eleve nagyon szigorú volt, mégis voltak olyan tapasztalatok, hogy egyes pártok vissza tudtak élni a jogszabályok adta lehetőségekkel. Mint mondta: nem minden országban kapnak a pártok állami támogatást, Magyarország ezzel is szerette volna kifejezni, hogy támogatja a véleménynyilvánítást és a választásokon való indulást.

A képviselő kiemelte: tizenhat pártból mindössze három fizette vissza a kampánycéljára kapott állami támogatást. Mint mondta: a szigorítás hatására többen meg fogják gondolni, hogy milyen módon és melyik párt színeiben indulnak a választásokon.

Bajkai István kijelentette: semmi esetre sem fogják veszni hagyni ezt az összeget, hiszen ez is a magyar társadalom pénze. Szerinte a hatóságok mindent meg fognak tenni, hogy behajtsák a tartozásokat.

A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ