Cover
Belföld
Novák Katalin: Megduplázta az Orbán-kormány a családtámogatásra fordított összeget
2018-10-2822:06
2010-ben nem érte el az ezer milliárdot, amit a családok támogatására áldozott az akkori kormány, míg a regnáló kormány kétezer milliárdnál is többet fordít ugyanerre a célra - mondta Novák Katalin az ECHO TV Bayer show című műsorában. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára arról is beszélt: a mai fiatalok többsége házasságban, családban képzeli el a jövőjét, a kormány pedig mindent megtesz azért, hogy az álmuk valóra váljon. 
Lebeszélik a fiatalokat a gyermekvállalásról Amerikában. A kaliforniai egyetemistákat propaganda szerűen és vállalt módon próbálják meggyőzni, hogy ne alapítsanak családot, mert ezzel kizsigerelik a Földet és nő az ökológiai lábnyomuk. Minél több gyerek születik, annál nagyobb károkat okoznak a fenntartható fejlődésnek – fejtette ki Novák Katalin. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára rámutatott: van egy nagyon erős offenzíva, amely arról szól, hogy a fiataloknak csak az individualizmusát, csak az egyéni érdekeinek a hajszolását erősítse. 
 
Ehhez képest a magyar kormány nem egyedüliként, de nagyon kevesek egyikeként felvállalta azt, hogy a magyar gyermekekben látja a magyar jövőt. A fiatalok többsége családban képzeli a jövőjét. A kormány vállalta, hogy segít lebontani az akadályokat, hogy valóra váljon az álom – fogalmazott az államtitkár. 
Családbarát kormányzást folytatunk. Van, akinek ez nem tetszik, van, aki máshol látja a magyar jövőt, de nem feltétlenül nekik kell megfelelnünk
 – mondta. 
Bayer Zsolt kérdésére Novák Katalin kifejtette: az Országgyűlés csak arról döntött, hogy megszűnik az állami támogatása a lakástakarék pénztárnak. Nem érinti a változás azokat, akiknek már volt ilyen megtakarítása. A lakástakarék pénztárak nem honorálták az ügyfeleknek a betett pénzt, időközben pedig megváltozott a kamatkörnyezet is. Az állami támogatás egy sokkal magasabb kamatszint mellet volt reális. Emellett az volt a tapasztalat, hogy nem lakáscélú befektetésekre használták föl a pénzt a végén. A hetven milliárd forintos állami támogatás sok esetben luxuskiadásokat finanszírozott, pl. medencét építettek belőle – említett példát Novák Katalin.
Ezért szeretnénk ugyanezt a forrást átcsoportosítani a csok-ra, amely ténylegesen az otthonteremtést szolgálja
– húzta alá. 
2010 óta megduplázta az Orbán-kormány a családtámogatásra fordított összeget – közölte Bayer Zsolt kérdésére Novák Katalin. 
A teljes adás: 
ECHO TV - A nemzet hangja - Bayer show
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ