Cropped landscape
Belföld
A Parlament lépcsőjén éjszakázott Gyurcsány Ferenc
2018-10-2606:04
A DK elnöke közösségi oldalán megosztott fotóin mosolyogva szolidarít a hajléktalanokkal.
A pártelnök mellett a Parlament főlépcsőjén "éjszakázott" Oláh Lajos, a "legszebb mosolyú" Vadai Ágnes, Arató Gergely és a DK "fenegyereke", Varju László is. Később meglátogatta őket Iványi Gábor, egykori szadeszes politikus, aki Soros Györgyöt Nobel-békedíjra jelölte volna, majd befutott a rendszeresen hazája ellen agitáló EP-képviselő, Niedermüller Péter is.

Képmutatásból nem volt hiány a DK performanszán. Az MSZP éhségmenetének, Juhász Péter tarhálásainak szintjét simán sikerült "megugraniuk". Gyurcsányék szerint a kormány és a főváros is bünteti, mi több, bűnözőknek tartja a hajléktalanokat. Ezért a DK azt követelte, hogy nyissák meg a stadionokat, az egyházi épületeket a nincstelenek előtt.

Az "akció" reggel hatkor ért véget, és végre Gyurcsány Ferenc is nyugovóra térhetett az Apró-villában.

Facebook/888.hu
Ma képviselőtársaimmal a Parlament főlépcsőjén töltjük az éjszakát, hogy felhívjuk a kormány és Budapest figyelmét, hogy első sorban nem büntetni, hanem segíteni kell a hajléktalanoknak másrészt pedig, hogy kifejezzük szolidaritásunkat azokkal a védtelen emberekkel, akiket a kormány bűnözőnek tart s akként is kezel. Itt leszünk – jelentette be a Facebookon Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke többször is bejelentkezett az éjszaka folyamán. Legutóbbi bejegyzését 5:18 perckor tette közzé, amelyhez azt írta:
egy órát még maradunk, aztán megyünk a dolgunkra.
Facebook / Gyurcsány Ferenc reggel 5 óra után még mindig a Parlamentnél
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ