Cropped landscape
Belföld
A Jobbik nem érzi aggályosnak az újságírók elleni uszítást
2018-10-2620:55
Nem tartja aggályosnak és nem kér bocsánatot a Jobbik, amiért politikusai a média munkatársai ellen uszítottak. Az ECHO TV Híradójának nyilatkozó politikai elemző szerint az ellenzéki pártok saját állapotuk miatt hibáztatják a sajtótermékeket. 
Október 23-án a Jobbik szimpatizánsai tojással dobálták meg az MTVA Kunigunda úti épületét, és megrongálták a televízió logóját is. A párt vezetése a tüntető tömegnek azt parancsolta, mostantól ne vegyék emberszámba a televízió munkatársait. 
 
Nemcsak a közmédia munkatársait vegzálták a Jobbikosok a nemzeti ünnepen. A Hír TV stábja megpróbált élőben bejelentkezni az MTVA székháza elől, de ezt „Patkány TV” és „Hazudnak!” skandálással lehetetlenítették el az egykori radikális párt szimpatizánsai. 
 
A Jobbik kommunikációs igazgatója nem érzi aggályosnak a történteket. 

Egy tüntetésen, aki bemegy a skandáló tömegbe, vélelmezhetően nem arra számít, hogy ott körülötte mindenki el fog hallgatni, hogy a kolléga az be tudjon jelentkezni síri csendben és zavartalanul. De, ha erre számított, akkor majd ő helyesbít
– jelentette ki Mirkóczki Ádám a pénteki sajtótájékoztatóján. 
 
Az Echo TV-nek nyilatkozó politikai elemző szerint azonban az ellenzék magatartása nem vezet messzire. 
Az ellenzéki pártok nagy része úgy tűnik, hogy nem saját magában keresi a problémáinak a forrását, hanem a külső tényezőkben, és most éppen a velük szemben kritikus sajtótermékeket hibáztatják azért, mert ilyen rosszul állnak
– nyilatkozta Deák Dániel. 
 
Az ellenzéki pártok legközelebb december 9-én tüntetnek a közmédia ellen, erre a napra hívta össze ugyanis az elégedetlenkedőket az LMP-ből kilépett Hadházy Ákos. 
ECHO TV – A nemzet hangja – Híradó 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ