Cropped landscape
Belföld
Stefka István: Amíg nagyon fontos dolgok történtek, addig szétlopták az országot
2018-10-2521:12
Kétnapos, ingyenes történelmi fesztivált rendez a fővárosban a Pestisrácok.hu. Az eseményen történészek, egykori és jelenlegi politikusok és művészek beszélnek a rendszerváltásról, de relikviákat is láthatnak az érdeklődők. Az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Stefka István, a Pesti Srácok lapigazgatója elmondta: az első napon telt széksorokkal zajlottak az előadások.
Az első nap előadói közé tartozott Szalai Attila, Lengyelország-szakértő, aki mesélt többek között a rendszerváltó pártok lengyelekkel való kapcsolatáról. Ezután a taxis blokád hátteréről is szót ejtettek az előadók. Emellett kiderült az is, hogyan mentették át a vagyont az MSZMP-ből az MSZP-be.

Stefka István elmondta: 

valójában semmit nem tudunk a rendszerváltásról, 
ez Balsai István, volt igazságügy-miniszter előadásából is kiderült. Mint mondta: amíg nagyon fontos dolgok történtek Magyarországon, például a szovjetek kivonulása, vagy a parlamentáris demokrácia megteremtése, addig szétlopták az országot.
Stefka István kiemelte: az Antall-kormány megalakulásával megkezdődtek a kommunisták utóvéd harcai. Ilyen volt a taxisblokád, ami az első ellenforradalmi lázadás volt.

A háttérben ott mozgott volt az MSZP, az SZDSZ, tehát mindazok az erők, akiknek nem volt érdeke, hogy a többséggel megválasztott polgári kormány tovább tudjon haladni
- mondta ezzel kapcsolatban. Hozzátette: máig tisztázatlan hogy kik szervezték és kik voltak a háttérben.

A lapigazgató szerint a valódi polgári rendszerváltásnak az egyik komoly akadálya az volt, hogy a média 98%-ban balliberális kézben volt. Szerinte ugyanaz történt akkor, mint ma az Európai Unióban, azaz a többségi média szabadon terjeszthette a hazugságait.

A rendszerváltás után mindenki azt akarta, hogy akik részt vettek a terrorban, az erőszakban, azok bűnhődjenek meg a tetteikért, ez azonban nem történt meg, ugyanis az Alkotmánybíróság nem engedte ezt - emelte ki.

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ