Cropped landscape
Belföld
Kovács Zoltán: A CEU vezetése egyértelműen a politizálást választotta
2018-10-2519:56
Miközben a Közép-Európa Egyetem működésének feltételei, keretei, az egzisztenciája biztosított, addig sajnálatos módon a CEU névvel visszaélve egy politikai blöfföt választanak – reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő az ECHO TV Napi aktuális című műsorában csütörtöki adásában arra, hogy a Soros-egyetem gyakorlatilag ultimátumot adott a kormánynak, ugyanis az intézmény elnök-rektora bejelentette, ha december elsejéig nem sikerül megoldást találni a Közép-Európai Egyetem ó körül kialakult helyzetre, a felsőoktatási intézmény amerikai akkreditációjú mester- és doktori programjaira jelentkező új hallgatók a 2019/20-as tanévtől a CEU bécsi kampuszán tanulnak majd.
Kovács Zoltán Velkovics Vilmos műsorvezetőnek elmondta, világosan látszik, hogy a CEU vezetése a politizálást választotta a szakmai megoldás helyett. 
A mi célunk az, hogy Magyarországon minden egyetem, a magyar, illetve az itt működő külföldi felsőoktatási intézmények teljesen egyenlő feltételek és egyforma feltételrendszer között működhessenek. Nem lehet kivétel és nem lehetnek privilégiumok
– emelte ki a kormányszóvivő. 

A CEU-hoz néhány hete az amerikai nagyköveten keresztül érkezett jelzés, hogy a magyar kabinet nem akarja aláírni az előkészített nemzetközi egyezményt. Kovács Zoltán szerint ennek az az oka, hogy a CEU nem teljesíti a feltételeket. A kormány álláspontja szerint a politikai blöff és zsarolás kategóriája, hogy elvinné a  Közép-Európa Egyetem a diploma kiadását egy másik államba. 
Kormányzati szinten már napirenden van az előadóművészek/színházak tao-támogatása megszüntetésének az áttekintése. Az ügy kapcsán Kovács Zoltán rámutatott, a kulturális tao-pénzek területén jelentős visszaélések voltak.
Ha rendszerszintű problémát tapasztal az ember, akkor érdemes átgondolni, hogy az a megfelelő forma-e. Ennek helyére egy átláthatóbb, egyértelműbb rendszert fogunk felállítani. Az a cél, hogy a rendszer legyen transzparens, legyen teljesen átlátható
– tette hozzá.

A családok otthonteremtési kedvezményének bővítésével kapcsolatban Kovács Zoltán elmondta, ez a lépés egyértelműen mutatja a kormány céljait, vagyis megkönnyíteni a gyermeket nevelő családok lakásához, lakhatáshoz jutását, valamint egy olyan rendszert nyújtani, ami hatékonyabb, mint a lakáskassza volt. 

A teljes beszélgetés: 
ECHO TV – A nemzet hangja – Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ