Cropped landscape
Belföld
Keménymag: Az ellenzék már csak illemből tüntetget
2018-10-2321:50
Október 23-a az egyik „legszentebb magyar ünnep” – így fogalmazott a közös ellenzéki ünnepség beharangozója. A mondatok állítmánya legtöbbször a véget vetni, utcára vonulni, és megmutatni igék. Az alanyok pedig a dölyfös nagyurak, Magyarország és a diktatúra. A Keménymag csapata szerint az ellenzékiek csak önmagukat ismétlik, már csak illemből tüntetgetnek, mást sem csinálnak, csak azon dolgoznak, hogy halálra untassák az embereket. A közéleti B-közép csapatát ezúttal Vésey Kovács László, Ambrózy Áron, Apáti Bence és Megadja Gábor erősítette. Műsorvezető: Velkovics Vilmos.

Az ellenzékiek legfeljebb az április 8-ai választásig voltak viccesek, de azóta nagyon unalmasak, sőt mintha önmagukat is unnák, hiszen ugyanazokat a sablonokat szajkózzák – értett egyet a Keménymag csapata. Vésey Kovács László, a PestiSrácok újságírója úgy fogalmazott, olyan mintha illemből még tovább tüntetgetnének, minta bárki elvárná tőlük. 
 
Amit a „nagy” október 23-i összellenzéki tüntetésről tudunk hogy nem hagyták szóhoz jutni Vágó Gábort. Mint az a politikus Facebook-bejegyzéséből megtudhattuk, a felszólalást a ma már függetlenként politizáló Hadházy Ákos akadályozta meg. 
 
Ambrózy Áron szerint
„Vágó Gábor valóban megbízhatatlan, hiszen kifecsegte azt a titkot is, hogy Gyurcsány Ferenc alkoholista, vagyis Vágó nem vehet részt a forradalomban”.
Közben kiderült, hogy az LMP frissen megválasztott társelnöke, Demeter Márta már készen áll a kormányzásra, hiszen mint fogalmazott, szerinte a mostani rendszer kártyavárként fog összeomlani s a Fideszt a hatalomban az LMP fogja követni. Apáti Bence, a Magyar Idők főmunkatársa a kijelentés kapcsán azt kifogásolta, hogy Demeter a számára rendkívül kínos repülős ügy miatt egyáltalán nem hajlandó bocsánatot kérni, hanem inkább azt hangoztatja, hogy pártja kormányváltó erőt képvisel. 
A közéleti B-közép csapata nem ment el szó nélkül amellett sem, hogy baloldali sajtó megkongatta a harangokat a hajléktalanokról szóló törvény miatt. Megadja Gábor a 888.hu publicistája szerint az ügy nem a hajléktalanokról szólnak, hanem a „haladó értelmiség jóemberség érzéséről”. 
Apáti Bence kiemelte, a liberálisok azt nem hajlandók megérteni, hogy vannak szálláshelyek és nem igaz, hogy nincs elég hely, az utcánál pedig minden jobb. 
  
A teljes adás: 
ECHO TV – A nemzet hangja – Keménymag 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ