Cropped landscape
Belföld
Hollik István: Nem lehet olyan pártra bízni az országot, amelynél nincs rend
2018-08-1218:59
Nem lehet rábízni Magyarországot olyan pártokra, amelyek a saját választóikat is becsapják és párton belül sem tudnak rendet tartani - mondta a Fidesz-KDNP frakció szóvivője az ECHO TV Echo- mérlegben című műsorában. Hollik István beszélt a jövő évi Európai Parlamenti választásról is, kiemelte: Magyarországnak az az érdeke, hogy Európa magára találjon és visszaszerezze az európai polgárok bizalmát.  
Jézus második eljöveteléről vizionál a vlogger Vona Gábor. A Jobbik bukott elnöke úgy látja, itthon nincs valódi igény a demokráciára, ezért érzékenyíteni kell az embereket - vezette fel a témát Császár Attila. 

Vona Gábor vloggerkedésére Hollik István úgy reagált: 

Az a helyzet, hogy Vona Gábor ebben a tekintetben is furcsa és vargabetűkkel teli utat járt be. 
Az általa alapított Jobbik kezdetek kezdetén még kereszteket állított Budapest főbb terein, hogy így is erősítse Magyarország keresztény múltját. Innen eljutott odáig, hogy az iszlám az emberiség utolsó reménysége. A kettő azt gondolom, hogy nem egyeztethető össze. Vona Gábor kereszténységgel kapcsolatos kijelentései hiteltelenek - magyarázta.

Hozzátette: talán az a legnagyobb baj, az ellenzéki pártokkal, hogy ők leginkább egymással vagy párttársaikkal egymás közti acsarkodással foglalkoznak éppen ezért van az, hogy az ellenzéki pártok egyike sem rendelkezik olyan Magyarországgal kapcsolatos, Magyarország jövőjével kapcsolatos vízióval, ami egyáltalán vita alap lehetne.
Nem lehet rábízni Magyarországot olyan pártokra, amelyek a saját választóikat is becsapják és párton belül sem tudnak rendet tartani - jelentette a Fidesz-KDNP frakció szóvivője. 
A 2019-es Európai Parlamenti választással kapcsolatosan elmondta: 

Nekünk gazdasági érdekünk, hogy Európa újra irányba álljon, újra sikeres legyen. Mert mi csak egy sikeres Európában tudunk hosszú távon sikeresek maradni. Ezt a növekedési ütemet csak úgy fogja tudni fenntartani Közép-Kelet Európa, ha Európa ismét magára talál.

Hollik István hangsúlyozta: a jövő évi Európai Parlamenti választás legfontosabb kérdése, a migráció kezelése. A politikus szerint, egy hatékony európai együttműködés a tagországokat is megerősíti.

A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Echo-mérleg
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ