Cover
Belföld
Schmidt Jenő: Külföldön élő magyarokat is visszacsábíthatnak a Modern Falvak Programmal
2018-05-2119:00
Éves szinten 4-500 milliárd forintot javasol a Modern Falvak Program megvalósítására a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége a központi költségvetésből. Schmidt Jenő, a szervezet elnöke Napi aktuális című műsorunkban elmondta: ha a program révén sikerül megélhetést és magas szintű közszolgáltatásokat megvalósítani, nem csak a kistelepüléseken élőket tudják megtartani, de sok, jelenleg még külföldön dolgozó magyart is visszacsábíthatnak.
A kormányprogram legnehezebb feladata ez lesz a következő négy évben - véli Schmidt Jenő, aki szerint minimum 12-15 évre van szükség ahhoz, hogy a a területi kiegyenlítődés végbemenjen Magyarországon.

A legnagyobb problémának azt tartja, hogy a települések nagy részének nincs megtartó ereje, ennek következtében évente 3-400 ezer ember költözik a városokba. Az elnök úgy látja, hogy a 176 járásból 120-ban van szükség fejlesztésre.
Fontos a települések közötti úthálózat felújítása, az internet-, a villamosenergia- és az ivóvízhálózat megteremtése. Minden egyes járásban szükség van két-három nagyobb vállalatra, illetve a közszolgáltatások ellátásának kiszélesítése
- hangsúlyozta Schmidt Jenő. Hozzátette: a magyar kistelepülések életében 200 éve nem volt ilyen program.

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ