Kötéllel a nyakában tiltakozott a Jobbik nemzetpolitikai kabinetének elnöke még januárban, amikor az azóta már lemondott román kormányfő akasztással fenyegette az erdélyi magyarokat. Saját politikusaival szemben azonban már nem ennyire kritikus a párt. Ezúttal a Jobbik hatvani elnökének, Rákócziné Lózs Csillának a közösségi oldalán szabadultak el az indulatok.
Ezeknek a rohadék gazembereknek már mindent lehet, nekik kéne a lámpavason lógni
- írta az egyik hozzászóló Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselővel, államtitkárral kapcsolatban, amelyhez többen csatlakoztak olyan megjegyzésekkel mint,
Oda kell majd felkötni a legvégén!
Az önkormányzati képviselő nem utasította rendre követőit, sőt az egyik ilyen bejegyzést még egy lájkkal is jutalmazta.
A Jobbik országgyűlési képviselője a konkrét eset kapcsán a sajtóosztályhoz irányított minket. Dúró Dóra elmondta: saját oldalán odafigyel, hogy milyen hozzászólások jelennek meg. Hozzátette, ha a bejegyzés túl megy a jó ízlés határain, vagy nem tud vele azonosulni, akkor megteszik a megfelelő lépéseket. Ugyanakkor nem híve a cenzúrának sem.
Dúró Dóra arra a kérdésünkre, hogy ha saját közösségi oldalán jelenne meg akasztásra felszólító üzenet azt töröltetné-e, úgy reagált:
Nem ez volt az első ilyen eset. Éppen csak nyilvánosságra hozta a Jobbik egyéni képviselő-jelöltjeinek listáját, békéscsabai politikusuk közösségi oldalán kedvelt egy a fideszesek akasztását szorgalmazó bejegyzést. Ahogyan akasztással fenyegetett meg kormánypárti politikusokat a Jobbik által támogatott nagykőrösi polgármesterjelölt is. Ábrahám Edit azt ígérte politikai ellenfeleinek, hogy bitófán fognak lógni.
Alig néhány napja az
Origo számolt be egy másik esetről. Akkor Zsigó Róbertet, a Fidesz bajai országgyűlési képviselőjét Üveges Tibor, a Jobbik helyi elnöke fenyegette meg. Azt írta:
Már a lámpaoszlopokon lóg a Zsigó. Csak még nem a megfelelő pozícióban.
ECHO TV - A nemzet hangja - Híradó