Budai Gyula elmondta, hogy ez a mentelmi jog nem ugyanaz a mentelmi jog, mint ami az országgyűlési képviselőket megilleti, mivel képviselő esetén a parlament dönt. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy magánvádas ügyekben nem függesztik fel a mentelmi jogot, köztörvényes ügyekben pedig minden esetben felfüggesztik. Viszont jelen esetben, amint jogerősen is képviselőjelölt lesz Czeglédy, az NVB fog dönteni ebben az ügyben - jelentette ki a Fidesz országgyűlési képviselője.
Emlékeztetett arra, hogy Czeglédy Csabát már 2014-ben is megvédte a mentelmi jog, akkor az MSZP listáján szerepelt, de akkor nem függesztették fel, mert egy magánvádas ügyről volt szó.
"Úgy látom, hogy az MSZP próbálja levakarni magáról Czeglédy Csabát, de Czeglédy még mindig az MSZP tagja és függetlenként akar indulni. Hasonló esetben Hódmezővásárhelyen a polgármestert kizárták a pártból, de ez itt nem történt meg. Czeglédy a baloldal és Gyurcsány Ferenc strómanja, a milliárdok pedig, amit a nyomozóhatóság keres, az valószínűleg a DK és az MSZP kasszájában találhatók meg, ezért ragaszkodnak hozzá ennyire" - jelentette ki Budai Gyula.
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális