Cover
Belföld
Fidesz: Czeglédy visszaél a joggal, szökni akar
2018-02-2116:44
Czeglédy Csaba, választás, mentelmi jog
Czeglédy Csaba visszaél a joggal és szökni akar - így kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, hogy hírek szerint az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba jelölteti magát a parlamenti választáson, és a nevében le is adták az ehhez szükséges aláírásokat.
"Így működik a maffiabaloldal: lopnak, csalnak, és azután még a törvényeket kijátszva le is akarnak lépni" - fogalmazott Halász János, aki szerint Czeglédy Csaba - költségvetési csalással gyanúsított szombathelyi önkormányzati képviselő - a jelöltség mögé bújva akar kiszabadulni az előzetesből, így akarja megúszni a börtönt, sőt valószínűleg el akar szökni. A frakciószóvivő ezt felháborítónak nevezte. Emlékeztetett: a "Czeglédy-bűnszervezet" ellen már 6 milliárd forintos áfacsalás és több száz diák megkárosítása miatt nyomoznak. "Az egymással veszekedő Gyurcsány és az MSZP mégis összezár mögötte, és most úgy akarják megmenteni Czeglédyt és a saját bőrüket, hogy a jelöltséggel védelmet adnának neki" - mondta Halász János, hozzátéve: azon sem csodálkoznának, ha kiderülne, hogy az MSZP és a DK "fű alatt" segített Czeglédynek az aláírásgyűjtésben. 

A fideszes politikus kérdésre többször is megerősítette, hogy a Magyar Helsinki Bizottságot "Soros-szervezetnek" tekinti. Arra a felvetésre pedig, hogy a hírek szerint Vona Gábor Jobbik-elnök keddi sajtótájékoztatóján a Fidelitas egyik belvárosi tagja játszotta le felvételről egy müezzin imára hívó szavát, a Fidesz-frakció szóvivője azt felelte: azok után, hogy Vona Gábor korábban arról beszélt, szerinte az utolsó mentsvárunk az iszlám, nem csodálkozik azon, hogy ahol a Jobbik elnöke megjelenik, ott esetleg müezzinéneket lehet hallani.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ