Előszeretettel kritizálja Magyarországot a luxemburgi külügyminiszter. Legutóbb a német
Tagesspiegel című napilapnak nyilatkozva kelt ki hazánk migránspolitikája ellen. A Stop Soros-törvénycsomaggal kapcsolatban azt mondta, hogy az Európai Uniónak fel kell állnia és fel kell háborodnia. Továbbá Jan Asserborn megvonná Magyarországtól az uniós szavazati jogát is.
Elég abból, hogy migránspárti politikusok nyíltan fenyegetik Magyarországot. Nyíltan fenyegetik Magyarországot azért, mert a magyar kormán nem úgy ugrál, ahogy ők fütyülnek. Teljesen nyilvánvaló, hogy Jean Asselborn, luxemburgi külügyminiszter migránspárti politikus, egy olyan kormánynak a minisztere, amely egyértelműen migránspárti. A szocialista munkáspárti minisztere egyébként nem először fogalmaz meg ilyenfajta vádaskodásokat Magyarországgal szemben. Ő már fenyegetett bennünket Magyarország megbüntetésével, Magyarország kizárásával az Európai Unióból
– reagált az ECHO TV Híradójának a kritikákra Hollik István KDNP-s politikus.
A kormánypárti képviselő hangsúlyozta: Magyarország volt az egyetlen uniós tagállam, amely megkérdezte az embereket, hogy mit gondolnak a bevándorlásról, a kötelező betelepítési kvótákról, ennek megfelelően a kormány az emberek akaratát hajtja végre, amikor vitába száll a Soros-terv bírálóival, köztük a luxemburgi külügyminiszterrel.
Asselborn tompítva a Tagesspiegelnek adott nyilatkozatát a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy sem Magyarországot, sem magyar kollégáit nem gyűlöli, csak azt látja, hogy az ország nagyon rossz felé halad. Erre reagálva Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország az európai civilizációt, a keresztény örökséget védi, amikor őrzi határait és nem engedi be az illegális bevándorlókat.
Bővebben a videóban:
ECHO TV - A nemzet hangja - Híradó