Cropped landscape
Belföld
Gulyás Gergely: Az ajánlások azt mutatják, hogy erős a kormánypártok támogatottsága
2018-02-2016:46
A Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője hangsúlyozta: van, ahol a szükséges ötszázzal szemben 6-8 ezer ajánlást is összegyűjtenek a párt jelöltjei.

Ezért arra számítanak, hogy a keddi napon valamennyi jelöltjük leadja a szükséges számú ajánlást az illetékes választási irodáknál - tette hozzá. 
Gulyás Gergely 1800 ajánlást gyűjtött össze. 

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba elhagyja az országot, amennyiben összegyűjti a képviselő-jelöltté válásához szükséges számú ajánlást és ezzel mentelmi jogot szerez, azt mondta: hogyha valaki csak mentelmi jogot akar szerezni a jelöltté válás által, az visszaélés az intézménnyel. Ebben az esetben a Nemzeti Választási Bizottság dönthet a mentelmi jog felfüggesztéséről. 

"A mentelmi jog nem arra való, hogy súlyos korrupciós bűncselekményekben érintett volt szocialista és DK-s politikusok ezzel szabaduljanak" - fogalmazott. 

(Az MSZP és a DK jogi képviseletét ügyvédként korábban többször ellátó, csalással vádolt szombathelyi önkormányzati képviselő előzetes letartóztatásban van. Ugyanakkor bejelentette, hogy indul a választáson.) 

Szintén kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta: ijesztőnek tartják azt a brüsszeli javaslatot, ami tízezer migráns befogadására kötelezné Magyarországot. 

Az látható, hogy Brüsszel továbbra sem tett le a betelepítési kvótáról - tette hozzá. 

Az az álláspontjuk, hogy a migráció kérdése tagállami hatáskör és legfeljebb valamennyi tagállam támogatásával lehet ezzel összefüggő döntéseket hozni, minősített többséggel semmiképpen. 

Magyarország minden erre irányuló kezdeményezést meg fog vétózni - mondta Gulyás Gergely. 

MTI 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ