Cropped landscape
Belföld
Tegnapi történelem: Medgyessy Péter egy tőmondatot nem tudott elmondani
2018-02-1920:23
tegnapi történelem, mszp, SZDSZ, Medgyessy Péter, gyurcsány ferenc
Medgyessy Péter nem volt az a tipikus suttyó kádári figura, ugyanakkor miniszterelnökként egy tőmondatot képtelen volt elmondani - jelentette ki Tóth Gy. László politológus az ECHO TV Tegnapi történelem című műsorában. Az adásban Bencze Izabella jogász arról beszélt, hogy az MSZP választási stratégiája az ígérgetés volt, de mögötte semmi nem volt. 
Azt az álláspontot képviselte annak idején a szocialista párt, hogy ígérgetni kell a népnek - mondta Bencze Izabella jogász. 
Ezért hirdették meg az úgynevezett száznapos programot a jóléti rendszerváltás keretében, ahol a csillagot is lehozták az égről.
- fogalmazott Bencze Izabella, hozzátéve, hogy a Medgyessy-féle osztogatás mögött nem volt semmifajta konkrét számítás, vagy stratégia. Csak ígérgettek, azt viszont nagyon tudtak. Abban bíztak, hogy Ron Werber stratégiája és az ígérgetések elfogják hozni a szavazókat - húzta alá a jogász. 
Ron Werberék felépítettek egy a kádári-korszakra emlékeztető, de még sem tipikus kádári figurát Medgyessy Péter személyében - magyarázta Tóth Gy. László politológus, aki hozzátette, 
Medgyessy Péterben kétség kívül volt egyfajta olyan attitűd, úri megjelenés, hogy nem az a suttyó kádári-figura, mint a legtöbben.
Tóth Gy. László szerint ezzel gyakorlatilag a polgári oldalról is el tudott hozni szavazókat. 
Viszont abban a pillanatban, amikor Medgyessy Péter miniszterelnök lett, döntéseket kellett hoznia és kormányfőként kommunikálni, teljesen összeomlott. Hogy ez most személyiségzavar volt-e vagy sem, azt nem lehet tudni. De egyetlen magyar tőmondatot sem volt képes elmondani
- fejtette ki a politológus. 

Tóth Gy. szerint az MSZP egyfajta baloldali értékekére, baloldaliságra hivatkozott, miközben az SZDSZ-es holdudvar kőkemény neoliberális gazdaságpolitikát folytatott, és a legrosszabb értelemben vett, liberális értékeket próbálta a társadalomra rákényszeríteni.  

Bencze Izabella a kiszivárgott őszödi beszéd kapcsán úgy fogalmazott, a szocialisták az égvilágon semmit nem csináltak azon kívül, hogy totálisan eladósítottak az országot. Emlékeztetett rá, hogy 2002-2008 között az államadósság a duplájára emelkedett. 
A szocialista SZDSZ-es konglomerátum 8400 milliárd forintnyi államadóssággal vette át 2002-ben az országot, és ez 2008-ra 17 ezer milliárdra halmozódott fel
mutatott rá a jogász.

ECHO TV - A nemzet hangja - Tegnapi történelem 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ