Cover
Belföld
Karácsony Gergely nem ment el a szocialistákkal kampányolni
2018-02-1806:09
kampány, Csepel, ellenzék, Karácsony Gergely
Karácsony Gergely megígérte ugyan, hogy ott lesz az ellenzéki pártok közös csepeli kampánykivonulásán, ám hiába vártak rá az érdeklődők. Egymás hegyén-hátán álltak a piac mellett az MSZP, az Együtt, a Jobbik és a Momentum sátrai, pultjai, a tőlük kicsit távolabb kampányoló Fidesz pedig egy apró kedvességgel is készült a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének - írja a PestiSrácok.
Nemzetközi futballtornát idézően színes forgatag lepte el a csepeli piac előterét, hiszen minden párt aktivistaserege a saját színeiben pompázott. Az esztétikai különversenyben egyértelműen az Együtt nyert, hiszen a mikropárt aktivistáinak fehér kabátjáról Szabó Szabolcs arcképe mosolygott, némi leheletfinom személyikultusz-hangulatot kölcsönözve a megjelenésüknek. Miközben az aktivisták a vásárolni érkező embereket próbálták leszólítani és bőségesen ellátni szórólapokkal, arra is maradt idejük, hogy egymással megvívják kicsiben a baloldali pártok többiekkel szembeni sérelmekre és a többiek hozzá nem értésére alapozott politikai vitáit.

Több jelölt is kiszállt a helyszínre, így az alkalmat kihasználva, Bangóné Borbély Ildikótól (MSZP), Szabó Szabolcstól (Együtt) és Bereczki Miklóstól (Jobbik) is afelől érdeklődtünk, hogy várható-e a Csepelt és Soroksárt magába foglaló, budapesti 17. választókörzetben koordinált indulás, azaz visszalépés egymás javára. A válaszok meglehetősen nagy szórást mutattak, hiszen egyikük kategorikusan kizárta a visszalépését, a másik jelölt inkább kizárta, a harmadik pedig sejtelmesen annyit közölt, hogy április 8-ig még bármi előfordulhat. Videónkból az is kiderül, hogy melyik választ melyikük adta.

Előzetes ígérete ellenére nem volt azonban ott Karácsony Gergely, pedig nagyon bíztunk benne, hogy most majd nem kell annyira sietnie, mint a múltkori zuglói testületi ülés után, és talán tud szakítani egy-két percet egy rövid nyilatkozatra - írja a PestiSrácok. Az MSZP–Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje tavaly júniusban, a Polbeatben is megismételte híres kijelentését, miszerint jobban utálja a szocikat, mint a Fideszt. Erre a helyszínen megjelent Fidesz-aktivisták is emlékeztettek egy kedves molinóval, így szívesen megkérdeztük volna Karácsonytól, hogyan viseli, hogy nemcsak a szocikkal, de még a DK-val és Gyurcsány Ferenccel is ismételten egy csapatban focizik.

Karácsony távollétében az MSZP jelenlévő budapesti elnökével, Kunhalmi Ágnessel vigasztalódtunk volna. Ő bizonyára meg tudta volna erősíteni vagy cáfolni azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint az MSZP múlt hétvégi választmányi ülésén és kongresszusán kiabálásig, sőt dulakodásig fajult a belső feszültség, mert a szocialisták egy része nehezményezi, hogy a mérhetőség határán mozgó Párbeszéd és a DK javára is vissza kell léptetniük egyes jelöltjeiket. Kunhalmi Ágnes azonban kedves kérésünk ellenére sem volt hajlandó a PestiSrácok kamerája elé állni.

TOVÁBBI RÉSZLETEK IDE KATTINTVA ELÉRHETŐEK.

PestiSrácok
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ