Cropped landscape
Belföld
Sajtóklub Országjárás: Milyen ez a magyarországi baloldal?
2018-02-1714:55
Bayer Zsolt, Huth Gergely, Bencsik András és Bencsik Gábor a Sajtóklub Országjárás című műsorunk legutóbbi állomásán Sopronban járt. Ezúttal is Magyarország és a nagyvilág híreinek elemzése, valamint az ellenzéki pártok és azok választási esélyeinek latolgatása került terítékre. 
Az utóbbi napok egyik nagy port felkavart botránya volt Juhász Péter, az Együtt elnökének dulakodási ügye, amiről végül kiderült, hogy a politikus valóban bántalmazta volt élettársát. Ezzel kapcsolatban Huth Gergely a PestiSrácok.hu főszerkesztője kifejtette: amikor Kende Péter ügyvéd azon véleményének adott hangot, hogy Juhásznak távoznia kell a közéletből, még nem tudhatta, hogy a teljes balliberális oldal hitet tesz az Együtt elnöke mellett. 
Picit próbáljunk meg együttérzők lenni Soros Györggyel! Itt van ez az ember, aki annyira gyűlöli a jobboldali patrióta gondolatot és azon belül is ennek a talán legsikeresebb európai képviselőjét, Orbán Viktort, hogy az elmúlt öt-hat évben – csak, amit nyilvánosan tudunk – évente több milliárd forintot öntött az őt képviselő politikai alakulatokba. Ezeknek az ékköve maga Juhász Péter, Karácsony Gergely, Szigetvári Viktor, meg Bajnai Gordon, de ő már valahogy leesett a lóról
– jelentette ki Huth Gergely, aki feltette a kérdést: ha Sorosnak ennyi pénzért, ezek az emberek jutottak, akkor milyen ez a magyar baloldal? 

Karácsony Gergely kapcsán például Bencsik Gábor újságíró arról beszélt, hogy meglátása szerint az MSZP arra készül, hogy kiesik a parlamentből
Az ember nem is érti ezt a dolgot. A közvélemény-kutatások szerint 10 százalék körül küszködnek, ami azt jelenti, ha 9,98-at kapnak, akkor vége a dalnak –
fejtette ki. 
Bayer Zsolt szerint 
jelen pillanatban az a helyzet, hogy a Magyar Szocialista Párt a kongresszusán közfelkiáltással, széles mosolyokkal, dobos felvonulással megszavazta, hogy az az ember legyen a miniszterelnök-jelöltjük, aki kilenc hónappal ezelőtt közölte, hogy mindennél, még a Fidesznél is jobban gyűlöli a Magyar Szocialista Pártot. Ez most a miniszterelnök-jelölt, míg vissza nem hívják a Botkát...
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője szerint gyakorlatilag Karácsony Gergely megbuktatta az MSZP-t. Hozzátette: Karácsony Gergely annyira tehetséges ember, ha ilyen tempóban rombolja a szocialista pártot még éppen van idő, hogy levigye 5 százalék alá.
 
A teljes adás IDE KATTINTVA megtekinthető. 

ECHO TV – A nemzet hangja – Sajtóklub Országjárás
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ