Cropped landscape
Belföld
Ismét egy hajóban az LMP és a Jobbik
2018-02-1707:32
Simicska Lajos lapja, a Magyar Nemzet pénteken ismét összetrombitálta az ellenzéket, de a januári lebukás után (amikor kiderült, hogy maga Simicska, Vona Gábor, Hadházy Ákos és a “G-huszár” cégtársa, az amúgy rejtőzködő Nyerges Zsolt is ott volt a zártkörű rendezvényen) ezúttal egy másik hajót választottak – tudta meg a PestiSrácok.hu. A lassan vándorrendezvénnyé váló Magyar Nemzet Szalon most a budapesti Vén Hajó Étterembe hívta össze az ellenzéki szereplőket, akik állítólag szociális kérdésekről beszélgettek a meghívott, kellőképpen baloldali előadókkal.
A találkozó témái pénteken elvileg a külföldre költözés, a lakhatás, valamint a fiatalok életkezdési esélyei voltak, ám a Ripost által leleplezett legutóbbi találkozó körülményei is arra engedtek következtetni, hogy a hivatalos program csak porhintés, a találkozók célja valójában egy összellenzéki választási paktum tető alá hozása, azon belül a Jobbik és az LMP összeboronálása.
 
A PestiSrácok.hu helyszínen tartózkodó stábja látta a hajóra érkezni többek között a Simicska Lajos jolly jokereként ismert Schlecht Csabát (aki december óta a Magyar Nemzet főszerkesztője is), Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivőt, Ungár Pétert, az LMP elnökségi tagját, Kukorelly Endre baloldali értelmiségit, írót, az LMP korábbi országgyűlési képviselőjét és Nagy Attila Tibor politikai elemzőt.
 
Előadói téren egyértelmű balliberális dominanciát vonultatott fel a polgári konzervatív gyökereire szívesen hivatkozó újság rendezvénye: ott volt Andor László korábbi MSZP-s uniós biztos, Szelényi Iván szociológus, valamint a baloldali elkötelezettsége érdekében akár a számokkal és tényekkel is szembeszegülni kész közgazdász, Róna Péter.

PestiSrácok.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ