Cropped landscape
Belföld
Századvég: Stabil a Fidesz-KDNP előnye
2018-02-1607:19
A Századvég Alapítvány legfrissebb, februári közvélemény-kutatásának adatai szerint a kormánypártok előnye továbbra is stabil, először fordul elő azonban felméréseik során, hogy az LMP a második helyen álljon a teljes népességen belül.
A Századvég csütörtökön juttatta el az MTI-hez közvélemény-kutatásának eredményeit, amelyekből az derül ki, hogy a megkérdezettek 35 százaléka voksolna a Fidesz-KDNP-re egy most vasárnapi parlamenti választáson a teljes népességet vizsgálva. 

Felhívták a figyelmet: a Századvég méréseiben először fordul elő az LMP megalakulása óta, hogy a párt - a Jobbikkal holtversenyben - a második helyre jöjjön fel a teljes népességen belül, mindkét párt támogatottsága 8 százalék. Az MSZP-Párbeszéd 7 százalékon, a Demokratikus Koalíció (DK) 6 százalékon áll, az Együttre a válaszadók 1 százaléka szavazna. Más pártok támogatottsága 5 százalék, a bizonytalanok aránya pedig jelenleg 30 százalék - tették hozzá. 

Kitértek arra is, hogy a biztos szavazó pártválasztóknál a Fidesz-KDNP 51 százalékon áll, azaz előnye továbbra is stabil. A Jobbik (14 százalék), ebben a közegben megelőzi az LMP-t, az LMP és az MSZP-Párbeszéd támogatottsága egyaránt 10 százalék. A biztos szavazó pártválasztók 7 százaléka szavazna a DK-ra és 1 százaléka az Együttre. Más pártok támogatottsága ebben a körben jelenleg 7 százalék. 

Közölték: a Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatását február 6. és 13. között végezte, ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt megkérdezésével. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna. 
 
MTI /Századvég
Századvég / Stabil a Fidesz-KDNP előnye
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ