Cropped landscape
Belföld
Soros Györggyel szimpatizál a Jobbik tapolcai elnöke
2018-02-1612:31
kovács krisztián, tapolca, jobbik, soros györgy, arab kultúra
Kovács Krisztián egyáltalán nem tartja veszélyesnek a tőzsdespekulánst és azt a nyomásgyakorlást sem, amit az európai politikára gyakorol. A tapolcai Jobbik vezetője muszlimbarát is. Állítólag az utóbbi időben jelentősen megugrott az elnök muszlim barátainak, arab ismerőseinek száma.
Nem személyes véleményem, csak megosztom. De egy Facebook társadalmi vitára azért érdemes – ezzel a felütéssel osztotta meg a legnagyobb közösségi portálon Kovács Krisztián, az egyik Soros-párti oldal bejegyzését, ami arról szól, milyen sokat tett Magyarországért a milliárdos. A Jobbik tapolcai elnöke viccesnek tartja a kormány Soros terv elleni harcát. 

Kovács Krisztián telefonon adott interjút: 
Én így ebben a formában nem hiszem el, ahogy a kormány ezt tálalja. Sokkal nagyobb problémának tartom az uszító propagandát.
Kovács évekig élt és dolgozott Irakban, a mai napig kapcsolatot tart nagy számú muszlim baráti körével és az iszlámot egyáltalán nem tartja veszélyesnek. 

 Semmivel nem veszélyesebb az arab kultúra mint a, nem tudom, nem tudom, mert én nem vagyok annyira vallásos se. Magát az arab embert nem tartom veszélyesnek, a szélsőségei azok ugyanolyan veszélyesek, mint a mi szélsőségeseink. Az viszont látható, hogy az arabok elég jól ráerőltetik az akaratukat a nyugati országokra. 
A Jobbik tapolcai elnöke azt is elmondta, hogy ő személy szerint minden vallást tiszteletben tart, de ő maga nem vallásos. Úgy fogalmazott, nincs különbség, mert a kereszt alatt és a Dávid csillag alatt is ugyan úgy öltek embereket. Kovács Krisztián nézeteivel a Jobbik parlamenti képviselőjét Szilágyi Györgyöt szembesítettük. 

Szilágyi György:

Nem tudom, hogy volt-e ilyen Facebook bejegyzés, lehet hogy volt, lehet, hogy nem volt. Lehet, hogy ön most egy olyan Facebook bejegyzést említ, ami nem is létezik. 

A Jobbik körüli botrányok egyre gyakoribbak az utóbbi hetekben. A tapolcai elnökéhez hasonló megnyilatkozásaikra szinte naponta derül fény.
 
ECHO TV – A nemzet hangja – Híradó 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ