Cropped landscape
Belföld
Megkezdődött a CDI konferenciája Budapesten
2018-02-1614:25
CDI, orbán viktor, Andrés Pastrana, José María Aznar, brexit
Megkezdődött a kereszténydemokrata pártokat tömörítő CDI vezetőségi ülése és konferenciája pénteken Budapesten.
A vezetői találkozó megnyitóján Andrés Pastrana, a CDI elnöke, Kolumbia korábbi államfője köszöntőjében hangsúlyozta: a demokratikus rendszer védelmén túl fontos feladat az állam legfontosabb vezérelvének, a szabadságnak is a védelme, és ezt csak a jogállam érvényesítésével lehet megvalósítani. Úgy vélte, kizárólag a törvények biztosíthatják a szabadságot, csak a jogállamiság keretei között lehet garantálni az állampolgárokat megillető jogokat és egyenlőséget. "A törvény előtti egyenlőség az egyetlen egyenlőség" - jelentette ki. Andrés Pastrana azt mondta: a történelem tanulságait levonva az is látható, hogy csak így, törvényekkel biztosítható a gazdasági fejlődés is. 
    
José María Aznar volt spanyol miniszterelnök, a CDI tiszteletbeli elnöke a bizalom megteremtését nevezte a legfontosabb feladatnak Európában, továbbá egy új egyensúly megteremtése mellett foglalt állást az EU és tagállamai között. A politikus értékelése szerint Európa nem lehet sikeres a múlt béklyójában és számos tényező - például a technológiai fejlődés és a globalizáció - új forgatókönyvet kíván. Azt is megfogalmazta, hogy mélyebben kell elemezni a migráció problémáit és Európának aktívabban kell szerepet vállalnia például a szíriai és líbiai konfliktus megoldásában. José María Aznar kitért arra is, hogy nem szabad alulbecsülni azokat a károkat, amelyeket a Brexit okoz az EU-nak, továbbá létfontosságúnak ítélte az atlanti dimenziót, az Egyesült Államokkal való korábbi erős kapcsolat helyreállítását. A volt kormányfő jókívánságait fejezte ki Orbán Viktornak és a Fidesznek, bízva abban, hogy fontos győzelmet aratnak a következő választásokon. 

Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a CDI vezető testületeinek budapesti ülésein, majd felszólal a szervezet vallásközi párbeszéddel foglalkozó fórumán. A jobbközép pártokat tömörítő világszervezetet 1961-ben alapították, Orbán Viktor jelenleg az egyik alelnöki posztot tölti be. 
 
MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ