Cover
Belföld
A Magyar Idők főszerkesztője kérte elsőként Gyurcsány Ferenc bevallásának vizsgálatát
2018-02-0315:43
gajdics ottó, gyurcsány ferenc, vagyonnyilatkozat
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának tájékoztatása szerint a Magyar Idők főszerkesztője kezdeményezett elsőként vagyonnyilatkozati eljárást Gyurcsány Ferenccel szemben. A testület elnöke, Hargitai János az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében kifejtette, Gajdics Ottó erről szóló elektronikus levele péntek délután érkezett meg hozzájuk, míg a Demokratikus Koalíció elnökének e-mailen küldött beadványát szombat reggel kapták meg.
A Magyar Idők szombati számában közölte, főszerkesztőjük azt kérte a mentelmi bizottságtól, ellenőrizzék a Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatában foglaltak valóságtartalmát, kérjék be tőle a vagyonnyilatkozatában feltüntetett vagyoni, jövedelmi és érdekeltségi viszonyokat igazoló dokumentumokat. Ha a bizottság azt állapítja meg, hogy a képviselői kötelezettségét Gyurcsány Ferenc szándékosan mulasztotta el, vagy a vagyonnyilatkozatban lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közölt, akkor mondja ki az összeférhetetlenséget - fogalmazott Gajdics Ottó. 

A lap korábban arról írt, hogy a DK elnöke valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot adott le, ugyanis nem tüntette fel azt a több mint 150 millió forintot, amelyet Bécsben egy elitbankban, a Schoellerbank AG-nál helyezett el. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője napközben azt közölte az MTI-vel, Gyurcsány Ferenc a vagyonbevallásával kapcsolatos hazug vádakra válaszolva kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást saját maga ellen. "Világossá kívánja tenni, hogy nem ő, hanem Orbán miniszterelnök rejtegeti vagyonát, nem az ő feleségének van temérdek földje, nem az ő apja lett dúsgazdag vállalkozó, nem az ő veje ellen folytat vizsgálatot az EU, nem az ő kebelbarátja lett gázszerelőből Magyarország egyik leggazdagabb embere" - fejtette ki a szóvivő. A

 DK politikusa közleményében azt állította, hogy a Magyar Idők főszerkesztője húsz perccel Gyurcsány Ferenc szombat reggeli Facebook-posztját követően kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást. "Nincs szebb, mint amikor a kormánymédia katonái szakmai, erkölcsi öngyilkosságot követnek el, mert hazudnak, reggel, délben és este" - fogalmazott Gréczy Zsolt.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ