Belföld
A szolnoki közgyűlés határozatban utasította el "Soros civiljeinek támogatását"
2018-01-2516:55
Szolnok, fidesz, szalay ferenc, bevándorlás
Szolnok polgármestere továbbá közölte, szintén elutasították, hogy a városban bevándorlást szervező iroda működjön. Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta: a döntést 15 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadták el.
A polgármester kiemelte: Európát nem véletlenül osztja meg a bevándorlás kérdésköre, ugyanis ez határozza meg a kontinens jövőjét. Az ellenőrizetlen, illegális migráció tapasztalatai rendkívül rosszak, mindenütt a bűnözés erősödésével és a terrorizmus megjelenésével jár ez a folyamat.

Hozzátette: Magyarország azon nemzetek sorába tartozik, amely ragaszkodik önrendelkezéséhez, és továbbra sem hagyja, hogy a magyar nép jóváhagyása nélkül bárkit betelepítsenek az országba. Szalay Ferenc a magyar önkormányzatiságot a demokrácia "egyik legerősebb bástyájának" nevezte. 

A város civil szervezeteivel hagyományosan kiváló kapcsolatot ápolnak, segítik működésüket, míg azok aktívan dolgoznak a kulturális, tudományos, szociális területeken, az érdekérvényesítésben, szinte az élet valamennyi szegmensében. Úgy fogalmazott: egy átpolitizált, nemzetellenes célokat megfogalmazó hálózat kialakítása nem csupán Magyarország és Szolnok biztonságát veszélyezteti, de aláássa a kiválóan működő magyar civilszervezeti rendszer hitelességét is. 

A közgyűlés döntött arról is, hogy szobrot állítanak Himfy Ferenc lelkipásztornak (1914-2001) a Szent József-templom előtti parkban. Himfy Ferenc e templomban szolgált 1975-től 1995-ig lelkipásztorként, tevékenységének középpontjában a drogfüggők, a hajléktalanok, illetve a sodródó fiatalok segítése állt. Döntöttek arról is, hogy pályázaton elnyert mintegy 73 millió forintból újítják fel a szolnoki Családok Átmeneti Otthonát, amely tavaly 129 embernek adott oltalmat, jelenleg 8 család él az intézményben. 

MTI 

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ