Cover
Belföld
Keménymag: Így néznének ki a Momentum belső harcai görög drámaként
2018-01-2321:00
keménymag, momentum
A kedd esti Keménymagban kiderült, hogy itt a politikai pedofília – kik küldik a diákokat tüntetni az utcára? Utánajártunk, hogy mikor lett a politikai B-közép számára vállalhatatlan Göncz Árpád: a rendszerváltás előtt vagy után, valamint hogy hogyan hangoznának a Momentum belső harcai görög drámaként, amit Jeszenszky Zsolt elő is adott a műsorban.
Aristo szerint egy görög tragédiaíró bizonyára úgy dolgozta volna fel az eseményeket, hogy az első jelenetben bevonul a hős talpig csatapáncélban, győzelme teljes pompájában, harci kocsiján a leterített Olimpia rút tetemével, miközben a nép üdvrialog. Az istenek pedig a Bitó-szalonban vitatkoznak a hősök sorsáról. Végül Aphrodité - tán Gurmai Zita – Tamásnak ígéri Anna kezét, ha elgáncsolja Andrást. Aztán ártány és szerelem…

A drámai csúcsponton Anna lefogja Andrást, közben Tamás megpróbálja ledöfni, vagy legalábbis elvenni az ebédjegyét. A háttérben indexes újságírók rágják a körmüket. De a merénylet nem sikerül, mert bejön az óvónéni és kezdődik a csendes pihenő. 
 Majd a darab végén András szakadt télikabátban elmenekül követelést kezelni, miközben a szerelmesek együtt mosogatnak Londonban, esténként pedig bús kelta nótának énekelnek a Hyde Parkban. 

A demokrácia pedig csak romlik, a Bitó-szalon pedig ködbe és vészjósló hallgatásba burkolózik...

A TELJES ADÁS IDE KATTINTVA NÉZHETŐ VISSZA.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ