Cover
Belföld
Éjszaka, titokban találkoztak Simicska Lajos főemberei Hadházy Ákossal
2018-01-2313:25
Schlecht Csaba, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Faragó Csaba, Simicska Lajos legfőbb bizalmasa legnagyobb titokban, szinte krimibe illő körülmények között találkozott Hadházy Ákossal, az LMP képviselőjével és Vona Gáborral, a Jobbik elnökével. A Ripost most újabb fotókat közölt a múlt pénteki titkos megbeszélésekről. A megbeszélések témája az volt, hogyan vehetné át Simicska Lajos a Jobbikhoz hasonlóan az LMP irányítását – közölte az Origo.hu .
A Ripost értesülése szerint az elsődleges téma az LMP finanszírozása, anyagi támogatása volt, de szóba került az is, hogy a Simicska-média hogyan dolgozza majd meg a közvéleményt a párt érdekében.

A Simicska-klán részéről két főtárgyalót küldtek az LMP-s szövetség nyélbeütésére, a közelmúltban a Magyar Nemzet nyakára ültetett Schlecht Csabát és Faragó Csabát, a milliárdos másik régi bizalmi emberét, az ÁPV ZRT. és az MVM korábbi vezetőjét. Ők a titkos tárgyalásokon azt részletezték, hogy az LMP támogatására és irányítására a Jobbik-szisztémához hasonlóan, tehát lényegében kézi vezérléssel kerülhet csak sor- írta a Ripost.

Az Origo hozta nyilvánosságra, hogy Hadházy, a párt társelnöke már hosszú ideje egyeztet Simicska Lajossal és fiával. Nem sokkal később az információt Facebook-oldalán kénytelen-kelletlen maga Hadházy is elismerte.

Az LMP-ben korábban alig néhányan tudhattak csak arról, hogy Hadházy a Simicska-klán összekötője, aki a Jobbikkal való lehető legszorosabb pártszövetséget készíti elő. Az új fejlemények a tagság döntő része számára egyértelműen azt jelentik, hogyaz LMP feladja önállóságát, és a Jobbikhoz hasonlóan a milliárdos kézi vezérléssel irányított politikai alakulata lesz.Ezért hívták meg a találkozóra Vona Gábort is, aki saját tapasztalatai alapján részletezte miképpen működik a Simicska-féle pártirányítás.

Hétfőn a Jobbik elnöke az ECHO TV riporterének kérdésére nem cáfolta, hogy Simicska Lajos átvette az irányítást az LMP felett. A politikus azt viszont tagadta, hogy, hogy választási szövetség jön létre pártja és az LMP között, de a sajtótájékoztatón az is kiderült, számára nem életszerűtlen az, hogy már most januárban az áprilisi választások utáni Jobbik-LMP kormánykoalíció megalakításáról tárgyalnak. 

Az ECHO TV információi szerint Hadházyt elkísérte a péntek esti találkozóra Schiffer András, az LMP egykori alapítója is. Az LMP társelnöke viszont állítja: Vona Gáborral csak a svédasztal felhozataláról társalogtak.

Ungár Péter, az LMP országos elnökségi tagja Napi aktuális című műsorunkban álügynek nevezte, hogy politikusok részt vettek a Magyar Nemzet Szalonban tartott rendezvényen. A politikus Híradónknak elismerte, tudott a titkos találkozóról, de szerinte szó sincs politikai puccsról. Ugyanakkor a Ripost információ szerint sokkolta az LMP tagságát, hogy Simicska utasítására Hadházy Ákos a hétvégén már a milliárdos kulcsembereivel egyeztetett.

„Csicskapárt lettünk mi is!” – ezt mondják a régiek a pártban.

Mint ismeretes, az MSZP már hónapokkal ezelőtt kivetette hálóját az LMP-re. A Párbeszéddel közös miniszterelnök-jelöltjük Karácsony Gergely nemrég azt mondta: Szél Bernadettnek még a lábnyomát is megcsókolná, ha csatlakozna az ellenzéki összefogáshoz.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke Híradónk kérdésére kijelentette: pártja részéről elfogadhatatlan egy olyan politikai frigy az LMP-vel, ami mögött ott állhat Simicska Lajos oligarcha, aki már korábban megvette magának a Jobbikot is. 
 
Echo Tv – A nemzet hangja - Napi aktuális, Híradó – Origo, Ripost 

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ