Cover
Belföld
2019-től járni fognak a váci vonalon az emeletes motorvonatok
2018-01-2315:17
máv, kiss, vác, flirt, stadler
A 2019-es év végére, a váci szakaszon Magyarországon elsőként fognak járni a Stadler KISS emeletes motorvonatok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Vácon. Rétvári Bence arról beszélt, hogy a növekvő igények miatt választotta a MÁV a kétszintes vonatok alkalmazását, mivel már nem lehet tovább sűríteni a vonatjáratokat.
A váci vasúti vonalszakasz az egyik leginkább kihasznált Magyarországon, hiszen egyre többen járnak dolgozni Budapestre az agglomerációból, Dunakesziről, Vácról vagy Szobról. A kétszintes vonatok a jövő év közepére fognak megérkezni, és 2019 végére menetrend szerint fognak közlekedni. Az államtitkár elmondta, hogy a most használt szerelvények 520 férőhelyesek, a kétszinteseken pedig közel 800 utas tud utazni, forgalomba állításuk tehát nagyban javítja a vonatok kapacitását. Rétvári Bence kitért arra is, hogy ebben a régióban minden közlekedési lehetőség bővülni fog az elkövetkező évben: akik autóval közlekednek azoknak az M2-es autóút 33 milliárd forintból kiépülő kétszer két sávossá válása jelent jobb közlekedési körülményeket, a dunai hajózás 12,5 milliárd forintos turisztikai fejlesztései pedig megújítják a vízi közlekedést. 

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója szólt arról, hogy ez a vasúti szakasz nem csak az ország legrégebbi, de az egyik legnagyobb forgalmú része is, amely a vasúthálózat utasszámának közel tíz százalékát adja. A múlt évben 13,2 millióan utaztak ezen a szakaszon - tette hozzá. A MÁV vezetője elmondta, hogy a múlt év tavaszán írták alá azt a keret-megállapodást, amelyben 40 darab, 600 ülőhelyes emeletes motorvonatra szerződtek, az első 11 darabos flotta a jövő év második felében érkezik meg. A motorvonatok alacsonypadlós kialakításúak, légkondicionáltak, korszerű utastájékoztató rendszerrel és wifivel felszereltek, rendelkeznek a kerekesszékes utasok számára kialakított mosdóhelyiséggel, és egyidejűleg akár 12 kerékpár is szállítható rajtuk - fűzte hozzá Csépke András.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ