Cover
Belföld
Az LMP kerülhet ki győztesen a baloldali csatározásokból
2018-01-2220:40
Karácsony Gergely, molnár gyula, mszp, párbeszéd, LMP
Nincs egyetértés Molnár Gyula és Karácsony Gergely között abban, hogy tárgyaljanak-e még az Együtt-tel. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje ugyanis - cáfolva a párt elnökét - azt mondta: február 17-ig még nyitva áll az ajtójuk. Közben egyre több baloldali párt áll be az LMP két társelnöke mögé.
Dolgozni kell egy baloldali közös egységen - ezt mondta Karácsony Gergely. Az azonban továbbra is bizonytalan, hogy kik csatlakoznak még az MSZP-Párbeszéd szövetséghez. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott, február 17-ig az ajtójuk minden demokratikus párt, így az Együtt számára is nyitva áll.

Karácsony Gergely hétfői kijelentése azért is meglepő, mert annak a pártnak az elnöke, amelyiknek Karácsony a miniszterelnök-jelöltje, Echo-Mérleg című műsorunkban határozottan azt mondta, az Együtt-tel nem tárgyalnak tovább. 
"Abban, hogy az Együtt-tel koordináljunk vagy valamilyen szempontból kölcsönösen visszalépjünk, ez a politika már nincs a fejünkben. Ha ők elindulnak az önálló úton, akkor sok sikert kívánunk nekik" - mondta Molnár Gyula.
Az MSZP és a DK még év elején állapodott meg a 106 egyéni körzet felosztásáról 60-46 arányban. Az Együtt végül kiesett az osztozkodásból, az LMP pedig nem akart csatlakozni. Ennek ellenére a zöldpárt két társelnöke mögé máris felsorakoznának a baloldali pártok. Az elmúlt napokban a szocialista Harangozó Tamás jelentette be, Szekszárdon visszalépne Hadházy Ákos javára és a DK sem zárkózik el attól, hogy Budakeszin beálljanak Szél Bernadett mögé. Hétfőn pedig már az Együtt is jelezte: zöld utat adnának az LMP első embereinek.

Az LMP azonban továbbra is azt állítja, egyetlen baloldali párttal sem folytat tárgyalásokat a közös indulásról és az összefogásról. 

ECHO TV
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ