Cover
Belföld
Troll: A SZDSZ-t az ima sem mentette meg
2018-01-1920:03
Megint volt miről beszélni az ECHO TV Troll című műsorában. A pap nem politizálhat, csak ha a ballib kottát mondja fel. Hogy ez mennyire így van, arról egy megdöbbentő sztori árulkodik, amelyet Boros Bánk Levente osztott meg az ECHO TV Troll című műsorában.

A Médianéző ügyvezetője a következőt mesélte el, miután napok óta egymást érik a hódmezővásárhelyi plébános, Németh László elleni támadások az ellenzéki sajtó részéről: 
Gondolkodtam, hogy elmondjam-e ezt a sztorit de elmondom. 98-at írunk. Miskolcon. Belefutottam teljesen véletlenül egy művelődési házba, egy Hit Gyülekezete szeánszba. Óriási nagy színházterem, s hallottam, hogy valami mozgolódás van bent és benyitottam. És pont fölülről láttam rá, sok kisebbségi résztvevő volt. És egy figura állt az egésznek a közepén és ilyen eksztázisban imádkozott, hogy „add Uram Isten, hogy az SZDSZ nyerje a választásokat” Így!
- mesélte Boros Bánk Levente.

A Trollban szó volt még a kormány által befogadott menekültekről, és arról is, ki mosdatja a magyarok felakasztásával fenyegetőző, azóta lemondott bukaresti miniszterelnököt.

A teljes adás IDE KATTINTVA tekinthető meg. 

ECHO TV – A nemzet hangja – Troll 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ