Cover
Belföld
Viszály a baloldali pártok között Csepelen
2018-01-1819:34
együtt, mszp, Szabó Szabolcs, juhász péter, Bangóné Borbély Ildikó, Csepel
Egymásnak ugrottak a baloldali pártok Csepelen. Mára már bizonyossá vált, hogy itt biztosan nem lesz közös baloldali jelölt. Ha így folytatják, a Fidesz akár hátra is dőlhet és úgy is behúzza a csepeli választókerületet, amit 2014-ben még sikerült megszereznie az akkor összekovácsolódó baloldalnak - írta a PestiSrácok.hu. Az ellentétek most annyira kiéleződtek, hogy a szocialisták igyekeztek maguk alá gyűrni a kisebb pártokat, köztük az Együttet, amely mellesleg a ma közös MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltet “kitalálta”, helyzetbe hozta – derül ki Szabó Szabolcsnak, az Együtt jelöltjének nyilatkozatából. 
A PestiSrácok.hu Szabó Szabolcs a Magyar Narancsnak adott interjúját szemlézte. Ebben az Együtt csepeli jelöltjét arról kérdezték, nem tartja-e árulásnak, hogy miközben Juhász Péter pártja kötött szövetséget elsőként Karácsonnyal, az most a “szocialistákkal integet”. Szabó erre úgy reagált, 
Karácsony Gergely olyan bakugrásokat mutatott be az elmúlt hónapokban, ami már követhetetlen. 
Ezzel szemben az Együtt koncepciója tiszta. Hiába mérik a közvéleménykutatók az Együttet három százalék körül, a csepeli jelölt szerint bőven van annyi szavazó, aki meglátja, hogy csak az ő programjuk vezet normális országhoz. 

A csepeli-soroksári körzetbe a jelenlegi állás szerint az Együtt Szabó Szabolcsot, az MSZP-DK Bangóné Borbély Ildikót indítja. Szabó szerint ez a történet azzal kezdődött, hogy őt át akarták léptetni az MSZP-be, ez volt az ultimátum, hogy elfogadják a saját jelöltjükként. Miután erre nemet mondott, a választás jelöltként Bangónéra esett, aki “amúgy kabai, és eddig a püspökladányi körzetben politizált” - írja a PestiSrácok.hu. 

Szabó Szabolcs szerint ő az egyetlen esély, ha mást indít a baloldal, akkor nem fogja megnyerni a csepeli mandátumot. Az Együtt közben listán sem közösködne: Szabó a Magyar Narancsnak kijelentette, hogy ők az MSZP listáján biztos nem fognak szerepelni, és az elhatárolódást minden szervezetük el is fogadta. 

Az ELTE tanárából lett képviselő azt is elárulta, ő biztosan nem lesz hajlandó visszalépni, ahogy pártjuk a Jobbikkal sem közösködik a választáson - olvasható a PestiSrácok.hu oldalán. 

PestiSrácok.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ