Belföld
A milliós nagyságrendet is elérheti a számvevőszék épületét ért kár
2018-01-1810:33
Az első becslések szerint több százezer forintra tehető, de akár a milliós nagyságrendet is elérheti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi központját ért kár - közölte az ÁSZ csütörtökön.
Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője a közleményében azt írta, hogy a Közös Ország Mozgalom aktivistái szerdán narancssárga festékkel festették le az ÁSZ Apáczai Csere János utcai központjának épületét. 
    
A számvevőszék műemlékvédelmi szakvéleményeket kért a károk felmérésére. 
    
Az első becslések szerint az okozott kár több százezer forintra tehető, de akár elérheti a milliós nagyságrendet is - közölte Horváth Bálint. A kommunikációs vezető rámutat arra, hogy a támadás elkövetői a közvagyont rongálták meg, az adófizető állampolgároknak okoztak kárt. 
    
Az ÁSZ vizsgálja a további jogi lépések szükségességét - fűzte hozzá. 
    
Horváth Bálint hangsúlyozta: kizárólag az ÁSZ munkatársainak köszönhető, hogy sikerült megelőzni az ennél is nagyobb kárt, hiszen a támadás után azonnal elkezdték a kármentést, nekiláttak a festék gyors eltávolításának, ami azonban nem sikerült teljesen. 
    
A porózus szerkezetű antik kőburkolat apró réseiben több helyen megmaradt a narancssárga festék, egyes falrészek elszíneződtek, valamint az épület vakolata több helyen megrongálódott - írta. 
    
A kommunikációs vezető a közleményében kitért arra, hogy az ÁSZ-székháznak helyet adó épület, a Duna-korzó hét koraeklektikus háza közül egyetlenként maradt fenn. Az 1869-71-ben épült palotát a hajlított székeiről híres Thonet testvérpár építtette, tervezője Skalnitzky Antal és Koch Henrik építő cége volt, az épület műemléki védettség alatt áll. 

MTI

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ