Cover
Belföld
Heti terror: Németország korlátozza a befogadható migránsok számát
2018-01-1606:49
heti, terror, nógrádi, györgy, földi, lászló, német, koalíció, SPD, CSU
Megállapodott a két legnagyobb német párt, az Angela Merkel vezette CDU és a Martin Schulz irányította SPD. A német koalíciós szerződés biztonságpolitikai vonatkozásait vizsgáltuk Nógrádi György és Földi László biztonságpolitikai szakértőkkel.
A megállapodás szerint a befogadható menekültek száma évi 220 ezer fő lehet. Oltalmazott menedékkérők családegyesítése révén havonta maximum ezren érkezhetnek Németországba. A biztonságra is egyre több erőforrást különítenek el. Tizenötezer fővel növelik a rendőrség létszámát és kimondták azt is, hogy meg kell védeni az Európai Unió külső határait. Az érkező menedékkérőket viszont továbbra is szét szeretnék osztani a tagállamok között.
Földi László szerint a hadsereg fejlesztése háborús kényszerből adódhat.

Az a biztonsági kihívás, amely ma meghatározza Németországot, Európa nyugati felét, az nem abból fakad, hogy harcolni kell hadsereg szintjén, hanem illegálisan embertömegek érkeztek, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni
 – mondta Földi László.
Földi László szerint nem fog tudni az elmúlt évek bevándorláspolitikáján változtatni a német koalíció, mert „az nem megy, hogy ugyanazokkal a szereplőkkel játszunk, egy 180 fokos fordulatot igénylő változást”– tette hozzá.
Nógrádi György szerint a hadsereg leépítése és a rendőrség létszámának növelése párhuzamba állítható, majd hozzátette, hogy valóban ezer ember jöhet be családegyesítés címen Németországba, de a dokumentumban benne van, hogy döntően Olaszországból és Görögországból jöjjenek be.
Oly mértékben feszül egymásnak a két nagy erő, a konzervatívok és a szociáldemokraták, mintha nem egy sikeres tárgyalás lett volna, hanem háborúban állnának egymással
- mondta Nógrádi György.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA NÉZHETŐ VISSZA.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ