Cover
Belföld
Újabb átigazolás várható a baloldalon
2018-01-1519:35
Baloldal, komáromi zoltán, együtt, mszp
Miután Komáromi Zoltán a hétvégén bejelentette, hogy kilép az Együttből, egyre inkább úgy tűnik, hogy az ellenzéki politikus az MSZP színeiben folytatja egyéni jelöltként. Csakhogy abban a körzetben, ahol Komáromi Zoltán indulni szeretne, az MSZP-DK megállapodás értelmében a Demokratikus Koalíció indíthat jelöltet.
A politikus szombaton jelentette be, hogy kilép az Együttből, mert úgy látja, a párt egyedül maradt a demokratikus oldalon, szövetségesek keresése helyett pedig a partnerek elutasításával foglalkoznak. Szigetvári Viktor ezzel kapcsolatban az ATV-ben azt mondta, hogy "nem igaz az, amit Zoltán mondott, mi nem ráindulni szeretnénk győztes politikusokra, hanem csak egyet kérünk, a mi győzni képes jelöltjeinket támogassák más pártok is".
Komáromi Zoltánt úgy tűnik a szocialisták máris tárt karokkal várják. Maga a politikus is elismerte, nem hagy fel a politizálással, és még a kilépése előtt beszélt Molnár Gyulával és a szocialisták legújabb miniszterelnök-jelöltjével is. Mi több azt sem zárta ki, hogy a továbbiakban az MSZP színeiben induljon.
Karácsony Gergely a szocialisták miniszterelnök-jelöltje már a kilépése előtt megkereste a politikust és megkérte, hogy a jövőben felállítandó tanácsadói testületben vegyen részt. "Azt, hogy a későbbiekben jelöltként hogyan lehet rá számítani, azt az elkövetkezendő napokban el kell dönteni" - tette hozzá.

Az ECHO TV információi szerint Komáromi Zoltán a 12. kerületben szeretné megmérettetni magát a következő választásokon. Azonban a 106 egyéni választókörzet elosztásában az MSZP és a DK már tavaly év végén megállapodott és ennek értelmében abban a körzetben jelöltet a Demokratikus Koalíció indíthat, ők pedig Bauer Tamás küldenék harcba. 

ECHO TV
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ