Cover
Belföld
Fidesz: A Soros-hálózat folytatja Magyarország elleni támadásait
2018-01-1507:26
soros-hálózat, támadás, brüsszel, soros györgy, ahmed h
A Fidesz szerint a Soros-hálózat 2018-ban ugyanott folytatja tevékenységét, ahol tavaly abbahagyta, így itthon, Brüsszelben és az Egyesült Államokban is támadja Magyarországot. Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a Soros-hálózat be akar avatkozni a magyar választási kampányba, és teljesen egyértelmű, hogy el akarja távolítani az Orbán-kormányt.
A Soros-hálózat Magyarország elleni támadásai közé sorolta a jelentős részben "Soros György által fizetett" amerikai demokrata szenátorok Magyarországot elítélő jelentését, a brüsszeli "magyarellenes vitanapot", a magyar jogállamiság helyzetéről jelentést készítő európai parlamenti képviselő, Judith Sargentini budapesti látogatását, valamint a Soros-egyetemen tartott "migránspárti konferenciát". 

Budai Gyula szavai szerint a "Soros-hálózat" ott volt a héten a terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. ügyében is a bíróságon. A fideszes politikus arra is kitért, hogy szintén ezen a héten érkezett meg Brüsszelből a kvótaperrel kapcsolatos értesítés. 
"Idetartozik szorosan" továbbá, hogy az Alkotmánybíróság jövő kedden kezdi el tárgyalni a civiltörvényt - tette hozzá, megjegyezve, hogy szerinte a Soros-hálózat tagjai mindent meg fognak tenni a jogszabály eltörléséért, mert az "gátat szab annak a hatalmas pénzözönnek, ami a Soros-hálózat által támogatott civil szervezetekhez érkezik". Budai Gyula arra kérte a kormányt, hogy hozzon olyan döntéseket, ha kell, törvényeket, amelyek megakadályozzák a Soros-hálózat tevékenységét. 

"Nem lenne hátrány, ha Vona Gábor jobban tájékozódna"

Azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik 1300 menekült befogadásának ügyében a parlament rendkívüli ülésének összehívását javasolja, a kormánypárti képviselő azt mondta: nem lenne hátrány, ha Vona Gábor Jobbik-elnök jobban tájékozódna. Különbséget kell tenni ugyanis a kvóta alapján betelepítendő migránsok és a genfi egyezmény alá tartozó, oltalmat igénylő menekültek befogadása között - hívta fel a figyelmet, kijelentve: Magyarország a kvóta alapján egyetlen migránst sem fogadott be, a genfi egyezmény alapján befogadottakat illetően pedig a törvények és a bírósági eljárások az irányadók.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ