Cover
Belföld
Fidesz: Teljes identitászavar van a Jobbikban
2017-12-1905:59
A Fidesznek nem volt oka aggódni a Jobbik által mozgósított pénteki demonstráció miatt, hiszen Vona Gábor pártja egy olyan dologhoz igyekezett szolidaritást találni, amihez nehéz társakat szerezni, ugyanis alapvetően arról van szó, hogy a Jobbikot tetten érték – erről Puskás Imre, a Fidesz szóvivője beszélt Napi aktuális című műsorunkban. 

A kormánypárt szerint olyan a Jobbiknak a mostani botrányában nehéz megtalálni az emberek szolidaritását. A nagy médiakampánnyal támogatott péntek esti jobbikos demonstráción - amit tiltott pártfinanszírozásra hivatkozva a pártra kiszabott 660 milliós bírság miatt szerveztek - mintegy ezren jelentek meg, úgy, hogy az MSZP-n és a DK-n kívül valamennyi számottevőnek nevezhető balliberális párt képviseltette magát.
 
Puskás Imre szerint az, hogy több balliberális párt is részt vett a Fidesz-székház előtti demonstráción, azt mutatja, hogy a Jobbik egy identitás nélküli párttá vált, melynek csak a hatalom megszerzése lebeg a szeme előtt, s ehhez az eszközökben sem válogat. A Fidesz szóvivője úgy véli, teljesen kaotikus állapotok uralkodnak jelenleg Vona Gábor pártjában. A politikus szerint a Jobbik nem tudta levedleni magáról azt, amilyen az elmúlt évtizedben volt. „A Jobbikra most jellemző teljes identitászavar miatt nem meglepő, hogy egyre fogy a szavazóinak tábora” – tette hozzá.
 
A Puskás Imrével készült teljes beszélgetés IDE KATTINTVA megtekinthető 

ECHO TV

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ