Cover
Belföld
Heller Ágnesnek nem számítanak az elvek
2017-12-0913:32
heller ágnes, jobbik, vona gábor
Heller Ágnes eddig a Jobbik egyik legnagyobb kritikusa volt. A balliberális filozófus mindig hangosan hirdette, hogy a párt antiszemita és rasszista. Azonban Heller úgy tűnik félretette az elveit és most már összefogna a Jobbikkal. 

Telefonon értük el Heller Ágnest, aki a pálfordulást firtató kérdésünkre, hogy emlékszek-e még rá, hogy rasszista pártnak nevezte a Jobbikot, a következőt válaszolta: 
A politikában az emlékezőtehetség a legnagyobb ellenségünk.
A filozófus ma úgy látja, nem elvek, hanem racionalitás kérdése összefogni a Jobbikkal, a cél elérése érdekében. 

Nemcsak Heller Ágnes, hanem a Jobbikot néhány éve még karanténba zárni akaró, egyenesen a betiltását követelő Magyar György is az összefogást szorgalmazza Vona Gábor pártjával. Az ügyvéd szerint egy összellenzéki listát kellene létrehozni. 

Ez nem ideológiákról szól, hanem arról, hogy akik nem akarják a regnáló kormányt 2018 áprilisa után hatalmon látni, azoknak együtt kell működniük. Nem össze kell fogniuk… Nem kell egymással szerelembe esniük, de technikailag együtt kell működniük.
Gaudi-Nagy Tamás szerint a Jobbik vezetése rossz úton jár, ha azt hiszi, hogy a baloldal egy esetleges választási győzelem esetén egyenlő félként tekintene rájuk. 
Komolyan gondolja bárki, hogyha ezzel a színes Jamaica-koalícióval esetleg megtörténik a kormányváltás, akkor Heller Ágnesék leülnek a Jobbik vezetőivel beszélgetni arról, hogy álljanak ki a kárpátaljai magyarok jogaiért?
- fogalmazott a volt jobbikos képviselő, aki szerint Vonáék radikális változást hajtottak végre, csak éppen nem nemzeti radikálisat. Ezt jól mutatja az is, hogy az utóbbi időszakban a Jobbik politikusai alig fogalmaznak meg a magyarsággal kapcsolatos üzeneteket.

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ