Cover
Egészség
Inni vagy nem inni? – köztéri alkoholfogyasztás
2017-12-0717:15
alkohol, alkoholfogyasztás, Budapest
A köztéri alkoholfogyasztást a budapesti kerületekben az önkormányzatok egyénileg szabályozzák, de általánosságban elmondható, a legtöbb helyen tiltott. Egyre több gondot okoznak a szórakozni vágyók a VII. kerületi, bulinegyedben. A fővárosi lakók valamivel megengedőbbek a hatóságoknál, szerintük a probléma nem is a közterületen történő italozás hanem inkább a velejáró kellemetlenségek, mint a hangoskodás és a szemetelés. Az Echo TV Tudakozó című műsorának vendége volt Csorba Katalin protokoll szakértő.
 Elég szigorúan szabályozott, melyek azok a közterületek, ahol megengedett. Vannak olyan helyek, ahol nemcsak a szabályok, hanem más okokból sem fogyasztunk alkoholt. Ilyenek például a játszóterek vagy az iskolák környéke, de bármelyik hely, ahol gyerekekkel találkozhatunk. 
Csorba Katalin szerint a mentalitáson, illetve a mértékletességen kellene leginkább változtatni. Ha valaki megiszik egy pohár bort vagy sört azzal önmagában nincsen semmi probléma, azzal már igen, ha esetleg eldobja a poharát, összetöri az üveget esetleg többet iszik a kelleténél. 
Magyar vendéglátási sajátosság, hogy még a kabátját sem tudta levenni a vendég máris a kezébe adnak egy kupicát. Alapvetően ez a tukmálás nem illendő. Visszautasítani viszont nem illetlenség, ha van rá megfelelő magyarázatunk, például ha gyógyszert szedünk. Azonban, ha azért utasítjuk vissza, mert nincs hozzá kedvünk, akkor az illetlenség a vendéglátóval szemben.
Sokkal jobb módszer, ha ezeket a vendégváró italokat kitesszük egy asztalra. Lehetőség szerint legyen alkoholos, illetve alkoholmentes ital is, hogy mindenki kedvére válogathasson.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ