Cover
Tapasztalatot nem lehet csak úgy szerezni. Azt meg kell élni, hosszú éveken keresztül. Enélkül sok témában hiteltelen a véleményünk.

Műsorvezető

Réti László

Műsorok

Újranyitott akták

Mint kortársaimnak, nekem is ismeretlen volt az internet, és nem hevertünk naphosszat a tévé előtt. Mégis felnőttünk. Elmászkáltunk bandázni a srácokkal, íjat fabrikáltunk bodzaágból, fociztunk az utcán, és azt csak félóránként kellett abbahagyni, mert ilyen ritkán ment el egy- egy kocsi. Rengeteget olvastam, általában hetente hoztam négy-öt könyvet a könyvtárból, és nem azért kellettek, mert billegett az asztal. A kamaszkor a sportolás és a tanulás jegyében telt. Versenyszerűen kézilabdáztam, kosaraztam – de nem voltam jó játékos. Csak lelkes. Általában addig voltam pályán, míg pihentek a tényleg jók, és a hozzám hasonlókkal az volt a feladatunk, hogy ne rontsunk az eredményen, míg ők szusszannak egyet. De ez nekem elég volt: számomra a sport a mai napig azt jelenti, hogy kellemesen el akarok fáradni. A Rendőrtiszti Főiskolán szereztem az első diplomámat, a pécsi jogon a másodikat, és azóta van egy harmadik, gazdasági tárgyú is. Húsz éven át dolgoztam zsaruként. Voltam nyomozó, évekig vizsgáltam emberöléseket, fegyveres rablásokat, még egy emberrablást is. Haladtam felfelé: nyomozó, főnyomozó, osztályvezető-helyettes. Aztán egy megyeszékhelyen, Szekszárdon lettem bűnügyi osztályvezető, egyben a kapitány helyettese. Csodás négy évet dolgoztam itt. Külön szerencsémnek tartom, hogy tudatosan megéltem: ez egy szép időszak! Többször mondtam is a kollegáknak, vegyétek észre, most vannak azok a „régi szép idők”, amikről majd egyszer sztorizgatni fogunk. 2010 végén hívtak Budapestre dolgozni, elvállaltam. A XIV. kerületi Rendőrkapitányságot vezettem majdnem két éven át. Ez is szép időszak volt, jó szívvel emlékszem az itteni kollegákra. Innen szereltem le, és immár ötödik éve a magánszférában dolgozom. Emellett regényeket írok, eddig tíz thrillerem és két kisregényem jelent meg, mellette forgatókönyveket írok, és még számos egyéb területen dolgozom. 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ