Cover
Csak egy dolog vezérel: hogy elmondjam a sztorit.

Műsorvezető

M. Dobos Marianne

Műsorok

Angard

Troll

Egyik kedvenc filmem idézete azt hiszem mindent elárul rólam. Szeretek OTT lenni, AZT elmondani és megmutatni, VELÜK beszélni. 1984-ben születettem Babits szülővárosában, legkisebb megyeszékhelyünkön. Közgazdász ambícióimat a közgazdasági szakközépiskola első évének első hetében feladtam. Új tervem pedig nem sok volt. Viszont szerettem elmondani a véleményemet, nem féltem kiállni az igazamért. Így tanáraim sem javasolhattak mást, mint a kommunikációs területet. Szekszárdon kóstoltam bele a televíziós munkába, ahol aztán keresztül-kasul bejártam egész Tolna megyét. Az élet később Pécsre sodort, ahol egy új televízió beindításában és megismertetésében vehettem részt. Végül az Echo Televízió pécsi tudósítójaként dolgoztam két évig. 2013 júniusában vett újabb fordulatot az életem. Ekkor költöztem a fővárosba, ahol már az Echo Tv budapesti csapatát erősíthettem. Szerencsésnek érzem magam, amiért olyan munkát végezhetek, amit szeretek. A Híradó, mint örök szerelem, máig megmaradt. Az új feladatok pedig időről időre megjelennek az életemben. Megmondó ember lennék? Nem hiszem. Csupán van véleményem, mint mindenki másnak. Ha ők elmondhatják, akkor én miért maradjak csendben? 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ