Cropped landscape
Külföld
Szájer József: Európa jövőjét Közép-Európa jelenti
2019-03-3121:48
A Fidesz addig érdekelt az Európai Néppárt sikerében, ameddig az eredményesen tudja alakítani Európa jövőjét - jelentette ki a Fidesz EP-képviselője a Bayer Show-ban. Szájer József hangsúlyozta: a kormány számára a magyar és európai polgárok védelme az első.
Szájer József szerint az Európai Néppártban vannak néhányan, akik nem szeretnék, ha a Fidesz május 26-a után is meghatározó erő lenne a pártcsaládban. A politikus hangsúlyozta: a Fidesz tisztában van az identitásával, és ennek megfelelően keres szövetségeseket.
Nem valami szerelmi viszonyról van szó, hanem Magyarország érdekeiről. El tudja-e érni Magyarország európai szinten azt, amit akar, tudjuk-e mi kereszténydemokrata politikusok képviselni azt, amit a magyar emberek akarnak az európai színtéren
- hangsúlyozta.
A európai polgárokat nézi le az Európai Unió, amikor ellenőrizetlenül enged be bárkit, és az emberi jogokra hivatkozva nem tartja fontosnak a biztonságot - mondta Szájer József azzal kapcsolatban, hogy Budapesten fogták el a terrorizmussal gyanúsított szír férfit.

Az Európában élő, európai polgárok emberi jogai az elsődlegesek, és nekünk európai parlamenti képviselőknek elsősorban a saját állampolgárainkat kell védeni - emlékeztetett a politikus. Hozzátette: meg kell védenünk ezekkel szemben, akiknek különböző szervezetek legkülönfélébb mondvacsinált okokkal különböző jogokat akarnak produkálni. A saját gyilkosait ki az, aki képes finanszírozni?

Szájer József leszögezte: Európa jövőjét Közép-Európa jelenti, mert ezek az országok józanul gondolkodnak, két lábbal a földön állnak és reálisak a céljaik.

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Bayer show
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ