Cover
Belföld
Megkaphatja a Szögi család az elkövetőnek megítélt milliókat
2019-03-2920:30
Helmeczy László, a Szögi család ügyvédje az ECHO TV Napi aktuális című műsorában elmondta: a Horváth Dezsőnek megítélt kártérítést lefoglalták és a Szögi család fogja megkapni. A gyilkosság elsőrendű vádlottja a rossz börtönkörülmények miatt fog kártérítést kapni, azonban ennek az összegnek a sokszorosával tartoznak a családnak - tette hozzá az ügyvéd.
Helmeczy László elmondta, hivatalos úton felkereste már a bírósági végrehajtást, azonban a Szögi család számára egy forintot nem sikerült behajtani. A kártérítésből sem kaptak semmit - tette hozzá.

Az ügyvéd kiemelte, az ECHO TV egyik szerkesztő-riportere „súgott” neki, hogy Horváth Dezső kártérítést kaphat a rossz börtönkörülmények miatt. Ez azonban a végrehajtó dolga lenne, hogy figyelje ezeket az esetlegesen bejövő összegeket. A figyelmeztetés jókor érkezett, így lefoglalták az összeget. 

Ezt a kártérítést meg fogja kapni Horváth Dezső, Helmeczy László pedig kérte ennek az összegnek a lefoglalását. Az átutalás viszont csúszik. Ugyanakkor ennek a sokszorosával tartoznak ennek a családnak - fejtette ki. 

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ