Külföld
Szíria az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását kérte
2019-03-2709:53
Szíria az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását kérte kedden amiatt, hogy az Egyesült Államok elismerte Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett - közölték diplomáciai források.
Márciusban Franciaország elnököl a BT-ben, ezért az ő feladata lenne a testület összehívása. Hétfőtől azonban már Németország veszi át az elnökséget, és rá hárulna a feladat.
    
Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban aláírta azt a nyilatkozatot, amellyel az Egyesült Államok hivatalosan elismerte Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett. Ez ellen egyként tiltakoztak a muzulmán országok, arra figyelmeztetve, hogy a washingtoni döntés megingathatja a Közel-Keletet. Az Európai Unió és Oroszország is nemtetszéssel fogadta a bejelentést, és továbbra is Szíria részének tekinti a Golán-fennsíkot. António Guterres, az ENSZ főtitkára is azt mondta, hogy a washingtoni döntés után sem változik a fennsík jogállása.
    
A Golán nyugati részét Izrael 1967-ben foglalta el Szíriától, és 1981-ben egyoldalúan kiterjesztette rá törvénykezését is. Ezzel lényegében magához csatolta a területet. Ezt a lépést a nemzetközi közösség mindeddig nem ismerte el, és a fennsík hovatartozása korábban az Izrael és szomszédjai közötti béketárgyalások egyik sarkalatos kérdése volt.
    
Az ENSZ BT által 1981-ben egyhangúlag elfogadott határozat leszögezte, hogy Izrael "a törvényeinek, igazságszolgáltatásának és közigazgatásának a megszállt szíriai Golán-fennsíkra történő kényszerítése semmis, és semmilyen nemzetközi jogi hatálya nincsen". A határozat felszólította Izraelt, vonja vissza a döntését, de ez azóta sem történt meg.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ